A Szakképzés Információs Rendszere (SZIR) adatai szerint 2023 első félévében a szakképzésben Budapesten közel 20 ezer fő vett részt, ebből 40 százalék úgynevezett felnőttképzési jogviszonyban – a szakképző iskolai vagy technikumi képzésben – tanult.
A legnépszerűbbek a fővárosban az elektronikai és elektrotechnikai képzések ezt követik a turizmus-vendéglátás képzései, de a dobogóra felfértek a kreatív szakmák is.
Magyarországon az állam mindenki számára ingyenesen biztosítja két szakma és egy szakképesítés megszerzését: az első szakma esetében a szakmai bizonyítvány megszerzéséig, a második szakma esetében három tanéven keresztül, illetve szakképesítés esetében az első képesítő vizsga befejezéséig.
A BKIK tapasztalatai szerint népszerű a szakképzési rendszernek az a speciális szegmense is, amely lehetőséget nyújt arra, hogy a képzésben résztvevők szakképzési szerződéses jogviszonyt létesítsenek akár a saját munkahelyükkel (munkaviszonyukkal párhuzamosan), akár egy másik vállalkozással. A duális képzésben résztvevő tanulók a munkaviszonyuk megtartása mellet sajátíthatnak el olyan hiányszakmákat, mellyel aztán egy pályamódosítást végrehajtva akár azonnal el is tudnak helyezkedni. A BKIK közel 800 vállalkozással áll kapcsolatban, amelyek összesen 1159 képzőhelyet működtetnek Budapesten.
„A mai munkaerőpiac szinte csak hiányszakmákat ismer, így a budapesti kamara kiemelten fontosnak tartja a szakmatanulás népszerűsítését a felnőttek körében is.
Kevesen tudják, hogy az állam két szakma megszerzését mindenki számára ingyenesen biztosítja, így felnőttként sincs késő váltani.
A döntés segítése érdekében létrehoztunk egy a felnőttek szakmatanulását segítő egy oldalas kisokost, melyet a BKIK honlapján mindenki számára hozzáférhetővé tettünk. Célunk, hogy a duális képzőhelyeken megszerzett képzési gyakorlat minél inkább megfeleljen a vállalatok és a munkaerőpiac igényeinek” – mondta el Csókay Ákos, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara főtitkára.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Ez a járvány ránk rúgta az ajtót – És még csak most jön a neheze
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Az Audi szerint túl sokat keresnek a győri dolgozók, béremelésről szó sem lehet
„Beavatkozást igényel” – csak Budapesten olyan 250-300 kilométernyi út van tragikus állapotban
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Jeges rémálom: bezárt a repülőtér, nincs fel- és leszállás