A pünkösdi hétvégén okozott késések miatt több mint tízezer ember kapta vissza a jegyárak 100 százalékát a MÁV-tól, erről Lázár János építési és közlekedési miniszter beszélt az Index tudósítása szerint kedden Jászberényben, ahol Lázárinfót tartott. „2025. június elseje óta 45 ezer embernek adtuk vissza a jegyár 50 százalékát, a szombati napon pedig 10 ezer embernek adtuk vissza jegyár 100 százalékát, mert nekünk az utas az első” – fogalmazott Lázár János Jászberényben a MÁV csoport fennakadásaival kapcsolatban.
Közben a Világgazdaság alapján az Infostart arról ír, hogy többen a jegyár visszautalásának egyik felét sem kapták még meg. A vasúttársaság több utasának is azt írta e-mailben, hogy a levelet azért küldték, mert a csoport adatai szerint a június 7-i „közlekedési nehézségek” őket is érintették. Közölték azt is, hogy a MÁV Személyszállítási Zrt. teljeskörűen és automatikusan visszatéríti a fizetés során használt bankszámlára azon utasoknak, akik jegyeiket a MÁV és MÁV+ appon vagy az internetes felületen vásárolták meg. Azokban az esetekben, amelyekben az 50 százalékos mértékű késési kompenzáció kifizetése már megvalósult, a teljes visszatérítésre két részletben kerül majd sor.
Mindent átnéznek
Mint az Economx beszámolt róla,a pünkösdi hétvége szombati napján két Siemens-sorompó hibája miatt összeomlott a vonatközlekedés a Balaton felé. Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója közösségi oldalán azt mondta, csütörtök reggel egyeztetett a Siemens magyarországi vezetőivel, miután a hétvégén olyan sorompók okoztak jelentős fennakadásokat a balatoni vonalon, amelyeket a vonal egy évtizeddel ezelőtti korszerűsítése során a Siemens telepített.
Sokba kerül a MÁV-fiaskó: milliókat fizettek vissza az utasoknak egyetlen nap alatt
Elindult a késések miatti visszatérítés rendszere, hamar összegyűlt egy tetemes összeg, ami visszajár a MÁV utasainak. A vonatkáosz pedig a pünkösdi ünnepi hosszú hétvége nyitányára meg is érkezett a Balaton felé igyekvők számára. Csak pünkösdhétfőn 11 500 jegy után fizetett kártérítést a késések miatt a MÁV – árulta el Hegyi Zsolt, a cég vezérigazgatója a Spirit FM adásában. A vasúttársaság vezetőjének elmondása szerint a MÁV levonta az ünnepi hétvége tanulságait, és azon dolgoznak, hogy a lehető legkevesebb üzemzavarral jussanak el az utasok nyáron a magyar tengerre. A vezérigazgató szavai szerint ennek érdekében az eredeti ütemtervnél gyorsabban forgalomba állították a korszerű, bérelt mozdonyokat, és folyamatszervezési változásokat is eszközöltek, s ez lehetővé teszi, hogy a mostaninál gyorsabban érjenek oda a szakemberek, ahol a hiba keletkezik. Bővebben>>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Leállt az M3-as metró
Ilyen arcátültetést sem látott még a világ
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak