Folytatják az egyeztetést a minimálbér és a garantált bérminimum összegéről a szakszervezetek, a munkáltatók és a kormány, az érdemi tárgyalások első fordulójára már júliusban sor kerülhet – tudta meg a Napi.hu.
A minimálbérről és a bérminimumról többfordulós egyeztetés várható már a nyári hónapokban is. Az évközi bérkorrekció lehetősége szinte biztosan napirendre kerül, de összességében az európai minimálbér-irányelv átültetése lesz a legfontosabb téma.
A Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának mai ülésén a felek arra jutottak, hogy teljesülhet a tavaly decemberben megkötött bérmegállapodásnak az a pontja, amely kimondja: ha a makrogazdasági adatok jelentősen eltérnek a tavaly decemberi előrejelzésektől, akkor megvizsgálják a kötelező legkisebb bérek korrekciójának lehetőségét.
A mai ülésen tehát csak azt a tényt erősítették meg a szociális partnerek, hogy a legfontosabb nemzetgazdasági mutatók indokolttá teszik a megállapodás felülvizsgálatát. Úgy tudjuk, a kiindulópont az, hogy az infláció az egész évet tekintve meghaladhatja a 18 százalékot, ami a vártnál magasabb, ezért a legkisebb bérek korrekciója indokolttá válhat.
Fontos, hogy míg a korábbi években a munkáltatók már a háromoldalú egyeztetéseket megelőzően elzárkóztak az évközi bérkorrekciótól, addig idén más a helyzet.
Információink szerint augusztustól vagy szeptembertől minden esély megvan legalább a minimálbér pár százalékos korrekciójára, ugyanakkor a június végén megjelenő gazdasági adatok megismeréséig a felek egyelőre óvatosak.
Palkovics Imre a Napi.hu megkeresésére korábban arról beszélt, a szakszervezetek álláspontja egységes, a legfontosabb cél, hogy a minimálbér reálértékét megőrizzük. Ehhez augusztustól, vagy legkésőbb szeptembertől az összeg további emelésére van szükség.
A korrekció mértéke 4-5 százalék lenne, ebben az esetben éves szinten az inflációval megegyező, 18 százalékos béremelés valósulna meg.
Eláruljuk, hogy mennyivel nőhet augusztustól a minimálbér és a bérminimum összege
Soron kívül tárgyalnak a minimálbér és a garantált minimálbér összegéről a szakszervezetek, a munkáltatók és a kormány. A Napi.hu úgy értesült, a feltételek adottak ahhoz, hogy augusztusban, vagy szeptemberben tovább emelkedjenek a kötelező legkisebb bérek. A korrekció több szempontból is létfontosságúnak bizonyulhat. Bővebben >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Amerika és Ukrajna bekeményített: felszólították Putyint, hogy végre lépjen a béke ügyében
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik