A kormány friss határozata alapján a miniszterek e szempontból haladéktalanul áttekintik az irányításuk és felügyeletük alatt álló kormányzati szervek, gazdasági társaságok helyzetét. Indokolt esetben a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF) központosított beszerzési eljárása keretében július végéig gondoskodnak a szerződések megkötéséről. A KEF által biztosított gyorsított beszerzési eljárás lehetőségével igény szerint a területi és települési önkormányzatok is élhetnek.
A háború és a szankciók miatt tavaly rekordokat döntő energiaárak sokkal kezelhetőbb, de az energiaválság előttit még mindig meghaladó szintre csökkentek. A kilátások bizonytalanok, ám további jelentős mérséklődés kevéssé valószínű. A kedvező árkörnyezetben most látszik leginkább alkalmasnak az idő arra, hogy a közszféra szervezetei szerződést kössenek a működésükhöz, közfeladataik ellátásához nélkülözhetetlen energiahordozók beszerzésére – írták közleményükben.
A kormány a helyzet értékelése alapján arra szólította fel a tárcák vezetőit, hogy térképezzék fel a hozzájuk tartozó intézmények, állami társaságok ellátási helyzetét az októberben kezdődő gázévre, az áramszolgáltatásban pedig a következő esztendőre. Amennyiben e felmérés szerint indokolt, a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság keretközbeszerzése útján július végéig gondoskodjanak a szervezetek, cégek új szerződéseinek megkötéséről – közölték.
A Belügyminisztérium közvetlen tájékoztatásban hívja fel a vármegyei és települési önkormányzatok figyelmét arra a lehetőségre, hogy maguk is csatlakozhatnak a KEF által bonyolított beszerzéshez.
A kormány által szorgalmazott megoldásnak köszönhetően a hazai közintézmények kiszámítható feltételekkel juthatnak hozzá a legfontosabb energiahordozókhoz. Rezsiterheiket tervezhető módon alacsonyabb szintre szorítva többet költhetnek alapfeladataik ellátására, a közszolgáltatások színvonalának fenntartására, emelésére – áll a közleményben.
Megfelezte a rezsiköltséget a kormány az arra jogosultaknak, kinek jár a kedvezmény?
Módosították a Magyar Közlönyben a hivatalos kormányrendelet, ami szerint rezsicsökkentést vezet be a kormány május 1-től a veszélyhelyzet ideje alatt az egyetemes szolgáltatásra jogosultak számára. Bővebben >>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Megszületett a döntés az Ukrajnának szánt segélycsomagról
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Megkeserítheti a nyugdíjas éveket ez a betegség, ha nem ismerik fel időben