háború ellenére újabb körrel folytatódhat a közszféra béremelése. Módosul a kormánytisztviselői bértábla is – írta hétfő esti közleményében a Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK).

A részletekről azt közölték: a háború és a szankció okozta nehéz helyzet és rendkívüli kiadások ellenére a kormány úgy döntött, lehetőséget teremt arra, hogy – a közszférában dolgozó orvosok, ápolók, pedagógusok, rendőrök, katonák után – a központi és területi kormányzati igazgatási szerveknél foglalkoztatott kormánytisztviselők és szakmai vezetők bére is emelkedjen.

A közszolgálati szakszervezetek kezdeményezésre indított többhetes szakmai egyeztetéseket követően módosul a kormánytisztviselői bértábla, az erről szóló rendelet hamarosan megjelenik a Magyar Közlönyben – tudatták. Hozzátették,

a béremelés sem a minisztériumokban, sem a kormányhivatalokban nem automatikus, hanem lehetőség a munkáltatók részére.

A minisztériumi és a kormányhivatali tisztviselőkre vonatkozó bértábla részben eltér, a rendelet a tisztviselő besorolási fokozatától függően az illetmény alsó és felső határát állapítja meg, a pontos összeget a munkáltató határozhatja meg – ismertette a KTK.

„Tömeges elbocsátás nem várható”

Beszámoltak arról is, hogy a háborús helyzetre tekintettel a kormány úgy biztosítja a minisztériumi kormánytisztviselői béremelés fedezetét, hogy

elrendeli a minisztériumi álláshelyek 10 százalékának elvonását, és az ezáltal felszabaduló bértömeg fordítható béremelésre.

„Ez a gyakorlatban leginkább azt jelenti, hogy leginkább a betöltetlen, üres minisztériumi álláshelyek bérfedezetét fordíthatják béremelésre, tömeges elbocsátás nem várható” – olvasható a közleményben, amely arra is kitért, hogy közszféra béremelései tehát a háború ellenére is folytatódnak, szem előtt tartva a költségvetés egyensúlyát.

pedagógusok béremelését az év elején előlegezte meg a  kormány, akkor 10 százalékkal emelkedett a tanárok bére és ahogy megkapja Magyarország az uniós forrásokat januárig visszamenőleges, több éves béremelés következik, és 2025-re a tanárok átlagbére 800 ezer forintra emelkedik – áll a kommünikében.

Úgy folytatták, hogy az orvosok bére – szintén többéves béremelési program keretében – legutóbb januárban 11 százalékkal emelkedett, az ápolók pedig júliustól számíthatnak további 18 százalékos béremelésre. A rendőrök, katonák, tűzoltók bére is már több ütemben emelkedett az elmúlt években, legutóbb tavaly szeptemberben, a következő béremelésük 2024 januárjában lesz – írták.

 

 

 

Lemaradt a béremelésről? Mutatjuk, mi a magasabb fizetés titka

A vállalkozások idén átlagosan 13-17 százalék között emelték a munkavállalók fizetését, vagyis az infláció mértékével korrigáltak – számoltak be a Napi.hu kérdésére az érdekképviseletek vezetői. A fizikai munkakörökben előfordult a fizetés akár 20 százalékot is meghaladó emelése is, miközben a szellemi alkalmazottak jelentős része hosszú évek óta nem részesült bérrendezésben, a rekordinfláció ellenére sem.