Meredek emelkedéssel kétezer milliárd dollár fölé növekszik az idén az államadósok globális kamatfizetési kötelezettsége – áll a Fitch Ratings csütörtökön Londonban ismertetett tanulmányában, amelyet az MTI szemlézett. A nemzetközi hitelminősítő számításai szerint az általa államadós-besorolással ellátott gazdaságok portfoliójának tagjai 2023 egészében várhatóan 2300 milliárd dollár körüli kamatköltséggel számolhatnak szuverén adósságállományuk után.
A Fitch szektorelemzése szerint ez annak a következménye, hogy
- a fejlett ipari gazdaságok kamatkiadásai 2020 óta 47 százalékkal,
- a feltörekvő gazdaságok szuverén kamatterhei 40 százalékkal emelkedtek.
Külön Magyarországot egyébként nem említik, de a Pénzügyminisztérium adatai szerint az idei első öt hónapban több mint megduplázódtak – azaz bőven több mint 100 százalékkal nőttek – a kamatkiadások.
A Fitch szerint ez a növekedési folyamat azt jelzi, hogy vége az alacsony infláció és – legalábbis a magasan fejlett gazdaságok esetében – a kivételesen alacsony kamatok korszakának.
A hitelminősítő felidézi, hogy az általa államadós-besorolással nyilvántartott fejlett gazdaságok éves kamatköltsége a 2007-2021 közötti időszakban meglehetősen stabilan a 900 millió-ezermilliárd dollár közötti sávban volt, azzal együtt is, hogy ebben a csoportban a hazai össztermékhez (GDP) mért államadósság-ráta mediánszintje ugyanebben az időszakban hozzávetőleg 20 százalékponttal emelkedett.
A fejlett gazdaságok kamatköltsége ugyanakkor jelentősebb ütemben növekszik, mint a feltörekvő gazdaságoké,
mivel a fejlett ipari térség korábban nagyobb mértékben kihasználta az alacsony hitelköltségek előnyeit – áll a hitelminősítő csütörtöki szektorelemzésében.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Megkeserítheti a nyugdíjas éveket ez a betegség, ha nem ismerik fel időben
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Januári rezsistop: tényleg a hideg miatt kellett?