Daria Fedorova, becenevén „Penész″ Dása szerint a baktériumok, a gombák és más mikroorganizmusok a felelősek azért, hogy a világunk egyben maradjon. Erről készült most egy penészportré a Vértes környékén, ami Radisics Milán, a FotoKozma kurátorának és lányának közreműködésével készült – írja a Feol.
A portré elkészülte különféle dolgok összetapogatásával kezdődik, steril kesztyűkkel. Az összegyűjtött szennyeződéseket aztán petricsészékben tárolják, hogy maguktól növekedjenek, erjedjenek, tenyésszenek. Az alkotásokat mindemellett különleges színezési módszerekkel teszik változatossá, melyeket egy adott pillanatban lefotóznak – fogalmazott a lapnak Radisics Milán.
A kurátor felbuzdult az alkotói technikán, ezért megkérte Dását, hogy készítse el a Vértes penészportréját.
A fenti videóban Radisics és lánya látható, amint „anyagot gyűjtenek″ a portréhoz, a Vértes területén. Többek között vízből, iszapból, útjelző táblákról és kilincsekről vettek mintát. Ezután a kifordított kesztyűket borítékba tették. Mivel a háború miatt nem lehet Magyarországról semmit sem Oroszországba juttatni, ezért Szerbiában kellett feladni a levelet, hogy a moszkvai művészhez eljussanak a minták.
A fotók 3 hét tenyésztés után készültek, a végeredményt a FotoKozma kültéri fotókiállításon tekinthetjük meg október végéig, Csákváron.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Megkeserítheti a nyugdíjas éveket ez a betegség, ha nem ismerik fel időben
Nincs vége a győri korrupciós sagának: drámai fejlemény borzolja a kedélyeket