Első fokon 5 év fegyházat kapott a politikusokat és más közéleti szereplőket halálra ítélő Posta Imre – írta közleményében a Budapest Környéki Törvényszék. Ugyan a vádlottakat a közlemény nem nevesíti, ám a bűncselekmény speciális jellegéből, valamint abból, hogy az első rendű vádlott PI-kör néven hozott létre fórumot a nézetei terjesztéséhez, a hvg beazonosította, hogy a Posta Imre-ügyben született most ítélet.
A törvényszék ítételetei:
- az I. rendű vádlottat társtettesként elkövetett alkotmányos rend elleni szervezkedés bűntettében, 33 rendbeli emberölés bűntette előkészületében és folytatólagosan elkövetett zaklatás bűntettében mondta ki bűnösnek. Ezért őt a bíróság – halmazati büntetésül – 5 év fegyházbüntetésre és 5 év közügyektől eltiltásra ítélte.
- A II. rendű vádlottat ugyanezen vádpontokban szintén bűnösnek találta a bíróság és 3 év börtönbüntetésre, illetve 3 év közügyektől eltiltásra ítélte.
- A III. rendű vádlottat „csak” társtettesként elkövetett alkotmányos rend elleni szervezkedés bűntettében mondta ki bűnösnek, így két év börtönt kapott 4 évre felfüggesztve, az V. rendű vádlottat egy évre ítélték 3 évre felfüggesztve. Az ő feladata a PI-kör anyagi feltételeinek koordinálása volt. Az utóbbi kettő esetében a bíróság azt is kikötötte, hogy a próbaidő alatt nem vehetnek részt politikai rendezvényeken, gyűléseken és a nézeteiket sem terjeszthetik.
- Az eljárás folyamán elhunyt IV. rendű vádlott feladata pedig a rendezvények megszervezése volt.
- Az V. rendű vádlott a Postáról készült videóanyagok szerkesztéséért felelt,
- A VI és a VII. rendű vádlottat 4 rendbeli társtettesként elkövetett zaklatás vétségében találta bűnösnek a bíróság, őket 3 év próbaidőre bocsátotta és elrendelte a pártfogói felügyeletüket. Ők csak tagok voltak a csoprotban.
A döntést a III. rendű vádlott védője, valamint az VI. rendű vádlott és védője, továbbá a VII. rendű vádlott és védője tudomásul vették. Jogorvoslat benyújtására az ügyész, a III. rendű vádlott, az V. rendű vádlott és védője három nap gondolkodási időt jelentett be. Az I. rendű vádlott és védője elsődlegesen felmentésért, másodlagosan enyhítésért-, a II. rendű vádlott és védője felmentésért nyújtott be fellebbezést, így az ítélet nem jogerős.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló