Semmilyen, még a tengeri élővilág sem tudna alkalmazkodni a megsokszorozódott sókoncentrátumú vízhez, amelyet a Kis-Küküllőben mértek – írja a Krónika.
Imecs István, halbiológus, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) doktorandusza szerint a sószennyezés gazdasági, szociális problémákat fog okozni a Kis- és Nagy-Küküllő mentén élő embereknek. Elmondása szerint a szennyezés a ciánkatasztrófához hasonló élővilág pusztulást fog okozni, amelyben nemcsak a halak, hanem a teljes makrogerinctelen élővilág (vagyis minden gerinctelen állat, ami a mederben él) kihalhat.
Az ökológiai katasztrófa nagyon nagy léptékű, és a Kis-Küküllő mentén élő emberi közösségek életét is befolyásolja, hiszen a magas koncentrációjú sós víz bekerült az altalajba, és a növények szervezetére is hosszú, beláthatatlan ideig fog hatni.
– magyarázta Imecs István.
A szakértő szerint a szennyezés a létező legextrémebb szinten van jelenleg, amelyhez semmifél élővilág nem tud alkalmazkodni, még a tengeri sem.
Ahogy már korábban is megírtuk, a szennyezés a Parajdi sóbányát elöntő víz hatására kezdett terjedni, és már másodfokú készültséget is el kellett rendelni miatta a Maroson és a Tisza alsó szakaszán is, mivel a romániai eredetű szennyezés már átlépte a határt és megjelent a Maros magyarországi szakaszán is.
A vízügyi hatóságok fokozott figyelemmel követik a helyzet alakulását. A szakemberek napi két alkalommal, összesen hat különböző mérési ponton ellenőrzik a folyóvíz sókoncentrációját.
Megdöbbentő, amit Parajdról közöltek: ez vár a lakosokra
Figyelik a hatóságok a mikroszeizmikus aktivitást a vízzel elárasztott parajdi sóbányánál.Bővebben>>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint