Orbán Viktor „békepárti szövegnek” nevezte az ENSZ közgyűlése által csütörtökön elfogadott, az ukrajnai békét sürgető határozatot, megjegyezve, a világban ez a többségi álláspont az ukrajnai háborúval kapcsolatban.
Szólt arról is, hogy ha Svédország és Finnország azt várja Magyarországtól, hogy legyen tisztességes, és járuljon hozzá a NATO-tagságukhoz, akkor ezen országok is legyenek azok, és ne terjesszenek valótlanságot Magyarországról.
Orbán Viktor: Nem túl lelkesek!
A kormányfő hangsúlyozta: a kormány a két ország tagságának támogatására kérte az Országgyűlést, azonban a kormánypárti frakciók egy része „nem túl lelkes”. A többi közt azért, mert ezen államok nyilvánvaló hazugságokat terjesztenek a demokráciánkról, a nálunk lévő jogállamiságról – jelezte.
Orbán Viktor elmondta azt is, Törökország aggálya, hogy szerintük Svédországban olyan terrorista szervezetek működnek, amelyek Törökország ellen dolgoznak. Ők is a szövetségeseink, az ő hangjukat is meg kell hallanunk – fogalmazott Törökország fenntartásairól a miniszterelnök.
Szólt arról is, hogy Magyarország a szankciók miatt megugró energiaárak következtében tavaly 4 ezer milliárd forinttal többet fizetett ugyanolyan mennyiségű energiáért, mint egy évvel korábban;
volna helye ennek a pénznek, azonban egy rossz brüsszeli döntés eredményeképpen ezt az összeget "kiveszik a magyarok zsebéből", velünk fizettetik meg a rossz szankciós döntés árát.
Orbán Viktor hangsúlyozta: márciusban lassulni fog áremelkedés üteme, decemberben már egyszámjegyű lesz az infláció. Azt mondta: a kormány meghozta azokat intézkedéseket - húsz döntést -, amelyeket az inflációval szemben meg lehet és meg kell hozni.
„Tehát ugyan a szervezet még beteg, lázas, de már megkapta az injekciót. (...) Csak kell egy kis idő, mint a betegségek esetében általában, amíg a szer hatni kezd” – fogalmazott.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Pusztító bogár miatt adtak ki figyelmeztetést: stoppal jön hozzánk és felzabál mindent
Vészhelyzet: két lengyel repülőteret is lezártak orosz légicsapások miatt
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Amit eddig az emberek csináltak, azt most már a gép végzi el: ez még csak a kezdet
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt