H. Bence jelenleg is letartóztatásban áll, akár több mint 10 évre is börtönbe kerülhet – írja a 24.hu.
A vádak alapján a magyar üzletember összeesküvést szőtt az amerikai eredetű rádiótávközlési technológia illegális exportjára orosz kormányzati végfelhasználók számára. Ahogy korábban írtuk már, az eszközök Oroszországba csempészése végül meghiúsult, mivel az amerikai vám- és határvédelem visszatartotta a szállítmányt.
A 46 éves férfi már 20 éve él Spanyolországban, és már nem egy sikeres üzletet indított be feleségével. Facebook-oldalán látható képeken James Bond módjára elegáns jachtján, illetve luxus sportautói előtt pózol.
A bűncselekményhez nagy valószínűséggel H. Bence magyar édesanyja is kötődik, mivel korábban a magyar külügy egyik cégének moszkvai irodáját vezette, valamint távközlési eszközök kivitelével is foglalkozott.
F. Margarita a magyar állam egyik cégében, a külügyminisztérium háttérintézményében volt irodavezető, a moszkvai képviseletet Szijjártó Péter külügyminiszterrel nyitotta meg még 2019. december 13-án.
Az amerikai médiában hozzáférhető nyomozati iratok alapján H. Bence ellen a vád, hogy több társával együtt, harmadik országbéli cégeket bevonva szőtt összeesküvést amerikai eredetű rádiótávközlési technológia engedély nélküli, illegális exportjára orosz kormányzati végfelhasználók számára.
A hírek szerint a gyanúsított speciális, katonai felhasználású Motorola rádió adó-vevő készülékeket szeretett volna Oroszországba juttatni, nagy valószínűséggel állami megrendelésre.
– mondta Kis-Benedek József nyugalmazott ezredes, egykori magyar hírszerző.
A Blikk megkeresésére a külügyi tárca úgy fogalmazott, F.Margarita nem töltött be pozíciót magyar állami cégben, csupán a Magyar Exportfejlesztési Ügynökség moszkvai partner irodájának volt az alkalmazottja, amely egy orosz cég volt, feladata pedig a magyar vállalatok termékeinek és szolgáltatásainak népszerűsítése Oroszországban és a kaukázusi régióban.
A partneriroda 2023 márciusában megszüntetésre került, F. Margarita nem áll szerződéses jogviszonyban a Külügyminisztériummal.
Oroszországba a szankciók ellenére is eljutnak dollár- és eurójegyek milliárdjai
Mintegy 2,3 milliárd dollárnyi dollár- és euróbankjegyet szállítottak Oroszországba azóta, hogy az Egyesült Államok és az EU 2022 márciusában az ukrajnai inváziót követően megtiltotta bankjegyeik oda irányuló exportját - derül ki a vámadatokból a Reuters szerint.Bővebben--->
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Luxuscikké válhat a magyarok körében is népszerű sajt? Majdnem félmillió állatot kellett leölni
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt