A Budapesti XI. és XXII. Kerületi Ügyészség gyorsított eljárásban bíróság elé állította azt a férfit, aki egy éjjel, a villamoson kihasználta azt, hogy utastársa alszik, és elvette a kezéből a telefonját, majd kizsebelte, írja közleményében a Fővárosi Főügyészség.
Mint közölték, a 23 éves vádlott 2023. szeptember 11-éről 12-ére virradóan a Móricz Zsigmond körtéri végállomásra beérkező 6-os villamoson felfigyelt egy alvó férfira, akihez odalépett, és kivette a férfi kezéből a mobiltelefonját, majd kicsit később a zsebéből az elektromos cigaretta készülékét töltettekkel, és egy fülhallgatót összesen közel 95 ezer forint értékben.
A társa, egy nő, mindeközben azt figyelte, hogy jön-e valaki, így nyújtott segítséget a bűncselekmény elkövetéséhez.
A terheltekkel szemben – gyanús viselkedésük okán – egy rendőr intézkedni kezdett, és megtalálta a férfi ruházatába, illetve a villamosülés mögé és alá rejtett értékeket.
A Budapesti XI. és XXII. Kerületi Ügyészség a párost két napon belül bíróság elé állította. A bíróság a bűncselekményt beismerő és eddig büntetlen előéletű elkövetőket bűnösnek mondta ki a vád szerint, kifosztás bűntettében, és a férfival szemben 1 év 10 hónap – 3 évre felfüggesztett – börtönt, míg a bűntársával szemben 1 év – 2 évre felfüggesztett – börtönbüntetést szabott ki.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Ez a járvány ránk rúgta az ajtót – És még csak most jön a neheze
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Az Audi szerint túl sokat keresnek a győri dolgozók, béremelésről szó sem lehet
„Beavatkozást igényel” – csak Budapesten olyan 250-300 kilométernyi út van tragikus állapotban
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Jeges rémálom: bezárt a repülőtér, nincs fel- és leszállás