A szerdai kormányülést követően tartott Kormányinfón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter megismételte Nagy Márton tegnapi bejelentését, miszerint a kereskedőknek két hetük van arra, hogy visszatérjenek az üzemanyagárak a régiós átlaghoz, amennyiben pedig ez nem történik meg, akkor a kormány beavatkozik.
Gulyás Gergely szerint a kormány úgy látja, hogy „a benzin árában is megfizetjük a háború árát”. Az ukrajnai mellett ráadásul már az Irán és Izrael közti konfliktus is megjelenik az árakban.
A kormányülésen foglalkoztak az Orbán Viktor miniszterelnök által benyújtott Alaptörvény-módosítással is, eszerint a köztársasági elnök nem adhat kegyelmet senkinek, aki szexuális bűncselekményt kiskorú sérelmére követett el, vagy ilyen bűncselekmény elkövetésében közreműködött.
A kormányülésen értékelték a háborús helyzetet is, Gulyás Gergely szerint „új helyzet van”. Korábban csak egyes tagállamok tettek háborúpárti nyilatkozatokat, most pedig már a NATO is hasonló húrokat penget.
A miniszter emlékeztetett rá, hogy sisakok szállításával kezdődött, most pedig már a legbrutálisabb, emberek kioltására alkalmas fegyverek szállításáról van szó, a NATO is aktív szereplője lesz a háborúnak.
A miniszter megerősítette azt a korábbi sajtóhírt, hogy május 8. és 10. között Magyarországra érkezik Hszi Csin-ping kínai elnök. Már zajlik a látogatás előkészítése, részletesebb tájékoztatást Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter ad majd.
Újságírói kérdésre úgy fogalmazott Magyar Péter kapcsán, hogy érdemes néhány hetet várni, vagy esetleg két évet, és „mindenki látni fogja, hogy ami történik, az egy baloldali probléma”, szerinte a kormányt ez nem érinti, ha pedig mégis, akkor valószínűleg kedvezően. Arról pedig, hogy Magyar Péter Gulyás a legutóbbi Kormányinfón elmondott szavait fenyegetésként értékelte, azt mondta, hogy „Magyar Péter ennyire nem hülye, értette ő azt”.
A Spar ellen indítandó perről is megkérdezték a minisztert, aki azt mondta, hogy „az eljárás meg fog indulni a bíróságon, jó hírnév megsértése miatt”.
Kormányinfó percről perce
A Kormányinfóról készült beszámolónkat ezen a linken olvashatja.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
A kormány tövénybe foglalná Magyarország csatlakozását Trump Béketanácsához
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
21 Kutatóközpont: egyre többen tudnak pártot választani
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Baleset! Elesett az M0-s Gyálnál
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben