Magyar Közlönyben megjelent az a 1101/2024. (IV. 11.) számú kormányhatározat, amelyben a miniszterelnök a  gabonaágazat helyzetének javítását szolgáló intézkedésként felhívja a  pénzügyminisztert, hogy az agrárminiszter bevonásával készítsen előterjesztést a gázolaj jövedéki adó visszaigénylés 2024. május 1. napjával 90 százalék mértékre történő növeléséről.

Azaz, úgy avatkozik be a kormányzat az üzemanyagok árába, hogy nem hatósági árat vezet be, hanem az adóterheken csökkent, módosít. 

Kép: Economx.hu

A tegnapi Kormányinfón Nagy István agrárminiszter már bejelentette, hogy

a mezőgazdaságban felhasznált gázolaj után évente befizetett adó visszaigényelhető részét a kormány 90 százalékra emeli, ami újabb egymilliárd forintnyi éves többlettámogatást jelenthet az ágazatnak.

Ugyanakkor Varga Mihály pénzügyminiszter néhány perccel később arról beszélt, hogy a térségben a magyar üzemanyagok nettó ára a középmezőnyben van.

Nem az adókkal kell foglalkozni, hanem a termelői költségeket kell csökkenteni ahhoz, hogy lejjebb lehessen vinni az árat

– jelentette ki.

A jövedéki adó csökkentésére vonatkozó kérdésre azt mondta, az adótörvények módosítása nincs napirenden;

a kormány mérlegelni fog minden körülményt, az adószabályok fő struktúráján nem kíván változtatni.

 

Kép: Economx.hu

De nemcsak Varga Mihály, Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter sem az adócsökkentés pártján áll. A Kormányinfó után nemsokkal egyeztetettek a Nemzetgazdasági Minisztériumban (NGM) a Magyar Ásványolaj Szövetség (MÁSZ) és a Mol képviselőivel a belföldi piacon kialakult magas üzemanyagárak miatt. A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb. 

Az NGM az MTI-hez eljutatott közleményében felidézte, jelenleg a benzin 644 forintba, a gázolaj 658 forintba kerül literenként, vagyis a régiós átlagnál mintegy 7-9 százalékkal drágább mindkettő.

A miniszter felhívta a figyelmet arra a korábbi megállapodásra is, miszerint az üzemanyagáraknak a régiós középmezőnyben kell lenniük. Ennek alapján figyelmeztette az ágazati szereplőket arra, hogy nem tartják be a vállalásaikat.

Nagy Márton hangsúlyozta továbbá: határozott elvárás, hogy az üzemanyagáraknak – teljesítve a megállapodást – a lehető leghamarabb a régiós középmezőnybe kell kerülniük. 

Megtörténhet, hogy üzemanyag-árstopot rendel el a kormány

Az Economxnak nyilatkozó energiapolitikai szakértő szerint a kormányzat akár most is alkalmazhatja a legkeményebb eszközét. Itt olvashatja Hortay Olivér meglátásait.

A MÁSZ főtitkára, Grád Ottó az Economxnak korábban ugyanakkor leszögezte,

az üzemanyagokra rakodó a direkt és indirekt adók, nagyon jelentős mértékben befolyásolják a hazai árszintet,

ez a bázisa az áraknak, és csak utána jön az egyéb árképző, mint például az alapanyagár.