Néhány hete nyújtott be a kormány egy olyan törvénymódosítást, ami alapján a Gazdasági Versenyhivatal az általuk alapvető jelentőségűnek minősített cégeket eladásra kötelezheti.
A törvényjavaslat nagy vihart kavart a vállalkozók körében, még maga Parragh László, az Iparkamara elnöke is úgy nyilatkozott: megérti az aggodalmat. Tegnap azonban a Válasz Online arról értesült, hogy a Törvényalkotási Bizottság csütörtöki tárgyalásán már módosított jogszabályokat tárgyalnak, amelyek között már a vitás paragrafusok nem szerepelnek.
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter azonban újságíró kérdésre a Kormányinfón megerősítette, valóban nem tárgyalnak a markánsnak vélt pontokról.
Mint mondta, az érintett módosításokkal kapcsolatban az érintett gazdasági szereplők inkább kontra, mintsem pro érveket hoztak fel, és jelenleg is vita folyik róluk.
Visszaélés a napenergiával – a GVH-hoz fordult az Integritási Hatóság
A Gazdasági Versenyhivatalhoz fordul az Integritás Hatóság, miután egy bejelentés nyomán feltárták, hogy több napelemekkel foglalkozó cég összejátszik az uniós pályázatokon.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább--->
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Útgyilkos kátyúk lepték el Budapestet – Karácsony Gergely rendkívüli tempót ígér
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól