Az Időkép időjárás-előrejelzése szerint amellett, hogy napközben Magyarország nagy részén napos időre számíthatunk, gyakran lesz élénk, erős a nyugati-északnyugati szél, ami alól csak a délnyugati országrész kivétel.
Hajnalban főként délnyugaton pára-, ködfoltok képződhettek, a hőmérséklet ekkor mínusz 1 és plusz 7 fok között alakult, míg délután 11 és 18 fok között alakul a hőmérséklet.

Átlagon felüli melegre számíthatunk
Kedden nem érkezik front, de az átlagosnál több fokkal melegebb időben a melegfrontra érzékenyek panaszai felerősödhetnek az orvosmeteorológiai előrejelzés szerint. Náluk migrén, figyelmetlenség, alvászavarok jelentkezhetnek, fokozódhatnak a gyulladásos panaszok.
Arra is figyelmeztetik a frontérzékenyeket, hogy a délnyugati országrész kivételével gyakran lesz erős a szél, ami fokozhatja a migrént, csökkentheti a hő- és komfortérzetet, valamint ingerlékenyéget, nyugtalanságot válthat ki.
Havazás nem várható
Tavaszias napok jönnek, csütörtökig jelentős csapadék, így havazás sem várható.
Kedden legfeljebb az északkeleti határ mentén fordulhat elő kisebb eső, egy-egy zápor következtében átmenetileg vizes, csúszós útszakasz.
Az erős nyugati-északnyugati szél jelentősebb mértékben csökkentheti a járművek menetstabilitását.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Ritka látvány: hatalmas jégtömböket vetett partra a Balaton
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy