Szerdán többnyire derült, napos időre számíthatunk, az északkeleti tájakon és a délnyugati határvidéken lehet időszakosan több a felhő. Csapadék nem várható. Általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás, legfeljebb napközben fordulhatnak elő néhány helyen élénk széllökések.
A hőmérséklet kora délután 2 és 6, késő este -10 és -1 fok között alakul
- jelentette a HungaroMet.
Csütörtökön hasonlóan fagyos lesz a reggel, napközben pedig ismét napos időben lesz részünk, csak kevés felhő jelenhet meg az égen. Nyugaton, északnyugaton többfelé megélénkülhet a déli-délkeleti szél. Kora délután 3 és 7 fok közötti maximumokat mérhetünk.
Pénteken és szombaton is az ország nagy részén hosszabb időre kisüt a nap, említésre méltó csapadék továbbra sem várható.
Leginkább fátyolfelhők lehetnek az égen. Egyre többfelé lehet élénk, erős a délkeleti szél. A reggelek továbbra is hidegek, fagyosak lesznek, délutánonként pedig 3 és 8 fok közötti maximumokra van kilátás.
Számottevő változás vasárnap sem jön. A napsütést időnként felhők zavarhatják, de csapadék nem várható. A déli-délkeleti szél elsősorban a Dunántúl északi felén és az ország középső harmadán lehet többfelé élénk.
Kicsit enged szorításából a hajnali fagy, délután pedig 4-9 fokra számíthatunk
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Orbán Viktorig jutott az NB I-es focisták 6 milliós fizetésének híre, elképesztő a kormányzati reakció

Eurostat: ennyivel vesszük drágábban a gázt az oroszoktól, mint mások

A forint is belépett a harcosok klubjába

Rossz hírt közölt a Ryanair, ezt nem teszik zsebre a magyar turisták

Megállapodtak a britek az EU-val, ezzel a magyarok is jól járhatnak

Titkos tulajdonosi struktúrák: irdatlan magánvagyon rejtőzik vagyonkezelői alapok álcája mögött

Figyelem: Így alakul a „nők 40” nyugdíj összege

Hatalmas bejelentést tett az OTP elnöke

Romániai elnökválasztás: végül a magyarok voltak a mérleg nyelve, akik eldönthették az eredményt
