Csütörtökön többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég. Nyugat felől átmenetileg csökken a csapadékhajlam, de a ország északkeleti, keleti részén továbbra is várható havazás, hószállingózás, az Alföld középső részén kora délelőttig, az Északi-középhegységben este helyenként ónos eső is előfordulhat. Másutt napközben kevés helyen, estétől nagy területen lehet eső, zápor. A délkeleti szelet legfeljebb élénk lökések kísérhetik.
A legmagasabb nappali hőmérséklet általában -1 és +5 fok között alakul, de délnyugaton pár fokkal melegebb is lehet. Késő este -2, +4 fok valószínű
- közölte a HungaroMet.
Pénteken folytatódik a borongós idő, és sokfelé várható eső, havas eső, helyenként pedig havazás is. Hajnalban északon ónos eső is eshet. Sokfelé megélénkül, megerősödik az északias szél. A legalacsonyabb hőmérséklet -3 és +4, a legmagasabb pedig 1 és 10 fok között alakul, ezúttal délkeleten mérhetjük a legmagasabb értékeket.
Szombaton észak felől egyre többfelé kisüt a nap, de az ország déli felén és a középső tájakon még erősen felhős időre van kilátás. Jelentős csapadék már nem várható.
Többfelé élénk, erős lesz az északi, északkeleti szél. Fagyos lesz a reggel, néhol -10 fok köré csökkenhet a hőmérséklet, napközben pedig 0-5 fokot mérhetünk.
Vasárnap változóan-erősen felhős időre számíthatunk, de említésre méltó csapadék sehol sem várható. Helyenként élénk lesz az északias szél. Reggel -12 és -3, napközben -2 és +4 fok között alakul a hőmérséklet.
Hétfőn az ország nagy részén sokat süt majd a nap, csapadék nem várható. Reggel nagyon hideg lesz, majd délután -1 és +4 fok közötti értékeket mérhetünk - olvasható az Időkép előrejelzésében.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
Amit eddig az emberek csináltak, azt most már a gép végzi el: ez még csak a kezdet
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép