Az IDEA Intézet által közzétett közvélemény-kutatási adatokból kiderül, a Fidesz előnye stabil, és egyelőre behozhatatlan, ugyanakkor már egy élesebben látszanak azok az ellenzéki pártok is, akiknek lassan lefő a kávé, és kezdhetnek búcsúzkodni a magyar és az európai parlamenti székektől.
A Fidesz továbbra is vezet, nem kicsit, nagyon
A reprezentatív vizsgálat azt jelzi, hogy a Fidesz támogatottsága nem változott a teljes, választókorú népesség körében. A domináns pártra 2023. július folyamán a választókorú népesség 30 százaléka szavazna. A legszűkebb, ugyanakkor legaktívabb választói rétegben, a biztos szavazó pártot választóknál 48 százalékon áll.Ezzel kapcsolatban azt állapítja meg a közvélemény-kutató, hogy jelentős gazdasági-politikai változásnak vagy krízisnek kell bekövetkeznie ahhoz, hogy a pártnak további lemorzsolódással kelljen számolnia.
Ugyanakkor a bizonytalan szavazók aránya is jelentős és változatlan: 34 százalékon állnak.
Az IDEA Intézet mérése szerint az ellenzéki oldalon önállóan indulva négy párt jutna be a parlamentbe, sorrendben,
- a Demokratikus Koalíció (12 százalék),
- a Mi Hazánk Mozgalom (6 százalék),
- a Momentum Mozgalom (5 százalék), valamint
- a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP, 5 százalék).
A jelenleg parlamenti mandátummal rendelkező többi ellenzéki párt, így
- az LMP (2 százalék),
- az MSZP (2 százalék),
- a Jobbik (1 százalék)
- és a Párbeszéd (1 százalék)
támogatottsága alapján messze állnak az önálló bejutás esélyétől.
A június 28. és július 19. között készült kutatás szerint a biztos szavazó pártot választók körében a mikropártok közül az MSZP, a Jobbik és az LMP is két százalékon áll, míg a Párbeszéd egy százalékos támogatottsággal rendelkezik. Ebben a szűk, de politikailag aktív választói szegmensben továbbra is a Demokratikus Koalíció a legerősebb ellenzéki párt (20 százalék). Utóbbit 8-8 százalékkal a Mi Hazánk és a Momentum Mozgalom követi, a Magyar Kétfarkú Kutya Pártot a biztos szavazó pártot választók 6 százaléka támogatja.
Ma így választanának a biztos szavazók:
- Fidesz: 48 százalék
- DK: 20 százalék
- Mi Hazánk Mozgalom: 8 százalék
- MKKP: 6 százalék
- MSZP: 2 százalék
- LMP: 2 százalék
- Jobbik: 2 százalék
- Párbeszéd: 1 százalék
- Egyéb párt: 3 százalék
- Nem tudja/nem válaszol: 34 százalék.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Békekörútra indul a kormányfő, az EU minden tagját csatasorba állítaná

Elítéltek Schobert Norbertet, csak most jönnek a százmilliós kártérítési perek

Másfél évtizedes béklyóban: ez aggasztja leginkább a magyar nőket

Brutális veszélyben vagyunk, egyre több daganatos megbetegedés jöhet

Áll a bál Németországban: lelepleződtek a Merkel-éra sötét titkai

Annyira kínos lett Elon Musk, hogy minden Teslát eladott az építőipari óriás
Leó pápa olyat tett, amire még Ferenc pápa sem volt képes

Új nevet kaphat az iPhone? Váratlan fordulat történt

Ha jól fizetett dolgozó szeretne lenni: ez ma a top 5 munkaerőpiaci tévhit
