Csütörtökön egy gyenge hidegfront súrolja Magyarországot, ami csapadékot ugyan nem hoz, de nyugaton, északnyugaton, valamint keleten, északkeleten feltámad, helyenként meg is erősödik az északira, északkeletire forduló szél, amivel pár fokkal hűvösebb levegő érkezik az említett országrészekbe.
Északkeleten ennek köszönhetően 25-30, nyugaton-északnyugaton 28-30 fok közé mérséklődik átmenetileg a hőség. Máshol marad a nagy meleg, 31 és 36 fok között tetőznek a maximumok, a legmelegebb délen lesz - olvasható az Időkép előrejelzésében.
A Balaton Siófoknál 25, a Velencei-tó Agárdnál 22.5 fokos
- jelentette a HungorMet azzal, hogy a napsütést időnként fátyolfelhőzet és többször szaharai por is szűrheti.
Pénteken ismét forróbb levegő áramlik fölénk, a déli-délkeleti szél a keleti-északkeleti tájak kivételével többfelé megélénkül. A napsütés mellett egy-egy zápor, zivatar inkább csak az esti órákban sodródhat be a nyugati, délnyugati országrészbe. Kora reggel északkeleten 13-15, máshol 16-23, napközben 30-39 fok várható, délen, délnyugaton lesz a legmelegebb.
Szombaton egy hidegfront érkezik feltámadó északnyugati széllel, elszórt záporokkal, zivatarokkal. Az ország északnyugati felén már mérséklődik a hőség, 28-32 fok ígérkezik, miközben délen és keleten még 33-38 fok közötti maximumokra van kilátás.
Vasárnap többfelé szeles idő ígérkezik. A napsütést időnként gomolyfelhők zavarják meg, és helyenként záporok, zivatarok alakulhatnak ki. Mindenhol mérséklődik a forróság, de továbbra sem fogunk fázni: a maximumok 27 és 34 fok között alakulnak.
Hétfőn a vasárnapihoz hasonló idő jöhet 27-33 fokos maximumokkal.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Európai áramszünet: leállt a kártyás fizetés is, kígyóznak a sorok az ATM-ek előtt

Érkezik az új állampapír plusz, ilyen kamatokra lehet számítani

Mától új rendszer érvényes az autósokra, érdemes figyelni ezeket a táblákat

Kemény lépés: a Lufthansa betiltja a parfümöt, a napszemüveget és a cigarettát is a fedélzeten

Akár néhány hónap múlva jöhet a vádemelés: megnéztük, hogyan működik a bennfentes kereskedelem

Máris kapcsolja ki ezeket a mobilján, ha nem akarja kivégezni az akksiját

Több országot érintő áramszünet miatt nem járnak a vonatok, és a repülők sem szállnak fel

Tömegbaleset Budapesten: riasztották a tűzoltókat

Sosem látott lépésre készül az Országgyűlés
