Tömör, lényegre törő írás jelent meg szombaton a kormányfő Facebook-oldalán. Orbán Viktor sorra vette az orosz-ukrán háborút, a 2022-es választási kampány valódi kérdését és tétjét is.
Hogy’ kezdődött? Úgy kezdődött, hogy a németek azt mondták, sisakokat hajlandóak küldeni, mert ők egy háborúba nem küldenek az élet kioltására alkalmas eszközöket, az ugyanis részvételt jelentene a háborúban. Innen indultunk.
- kezdte a bejegyzést.
Mint folytatja,
Most a harckocsiknál tartunk. És már arról beszélnek, hogy mi van a repülőkkel. Tehát jól látszik, hogyha az ember az elején nem veti meg a sarkát, és nem foglal el egy világos pozíciót, amivel kijelöli a saját nemzeti érdeke alapján, hogy egy konfliktushoz mi a viszonya, akkor belesodródik.
Felhívta rá a figyelmet, hogy a háború kezdete és a magyar választási kampány 2022 elején nagyjából egybeesett. Úgy véli, a kampányról sok rosszat lehet mondani, de azért van haszna is. Ez egy olyan időszak, amikor nyíltan és egyenesen kell beszélni.
A baloldal meg is mondta, hogy azt fogja tenni, amit a nemzetközi közösség mond. Tehát ha a baloldal lenne ma kormányon, akkor mi is nyakig állnánk a háborúban, mint a németek. Már mi is elküldtük volna a tankjainkat, a használaton kívül lévő egykori orosz fegyvereinket, és mi is benne lennénk a háborúban, mint fegyverszállító felek.
A baloldal megmondta, hogyha mandátumot kap, akkor együtt úszik a nemzetközi közösséggel. Azt fogja tenni, amit a többiek, durvábban fogalmazva: azt fogja tenni, amit mondanak nekik.
Mi pedig azt mondtuk, hogy van magyar nemzeti érdek. Így 2022-ben az emberek valójában háború és béke között választottak. És a békét választották.
A teljes írást itt találja.
Elhúzódó háború
Miközben amerikai és európai hírszerzők szerint elképzelhetetlen, hogy a Kremlnek rendelkezésére álljanak egy újabb offenzíva indításához szükséges erőforrások, sajtóinformációk szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök éppen erre készül. Szakértők szerint a háború akár 2-3 évig is elhúzódhat, addig ugyanis Oroszország még támaszkodhat a jüantartalékaira.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200811/orig/image122666859032a33909_cropped_16-9_at_1454444215.jpg/240/?v=2024012201)
Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
Az MNB elnökei
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)