Helyszínelés közben fél kilométer hosszan találtak emberi maradványokat az úttesten, miután vasárnap késő este Törökbálint térségében az M0-son elütöttek egy 92 éves gyalogos – jelenti az RTL híradója.

A rendőrök megtalálták a járművet, amivel az idős férfit elütötték. A sofőrt és két utasát még keresik. Május 2-án reggel Diósd, Arany János utcában találták meg a roncsolódott járművet. A sofőrön kívül még ketten utaztak az autóban, az összetört kisbuszt a településen leparkolták, rendszámát levették, majd egy másik kocsiba ültek és távoztak a helyszínről.

Kép: Police.hu

Egy 92 éves román turista vasárnap este a többsávos M0-s autóút közepén gyalogolt, amikor elütötték. A gázoló nem segített rajta. A baleset után a forgalmat még húsz percig senki sem állította le, így a földön fekvő emberen több tucat kocsi hajtott át, melyeknek sofőrjei után nyomoz a rendőrség.

A rendőrök szerint egy idős román férfit gázoltak el, aki szabálytalanul tartózkodott az autóúton, amikor elsodorta egy személygépkocsi, melynek sofőrje valószínűleg külföldi állampolgár volt – mondta Szabóné Berki Bianka rendőrségi szóvivő.

Az M0 autóút 6-os kilométerszelvényében, az M5 autópálya irányába közlekedett gépkocsijával április 30-án 21 óra 20 perc körül az egyelőre ismeretlen sofőr, amikor elütött egy, az autóúton szabálytalanul tartózkodó 92 éves gyalogost. A baleset következtében a férfi a helyszínen belehalt sérüléseibe – írta a rendőrség honlapján.

Az Annahegyi pihenőben több turistákat szállító busz is megállt, melyek egyikéről szállt le az idős férfi, aki eddig ismeretlen okokból elindult a túloldal irányába. Az autópálya közepén húzódó betonig jutott, majd visszafordult, ekkor ütötte el a szürke autót vezető sofőr, aki az adatai hátra hagyása nélkül távozott a helyszínről, ezért keresi a rendőrség cserbenhagyás miatt.

Az utastársai és a buszsofőrök a sötétben sokáig keresték a férfit, végül folytatták útjukat. A RTL riportere szerint az elgázolt férfin legalább negyven autó hajtott át, és egyik sem állt meg segíteni. A rendőrök keresik őket, akit megtalálnak, kikérdezik.