A csodálatos operatőri munkával készült videóban légi és vízi felvételeken mutatják be a szakemberek, hogy az emberi természetátalakító tevékenység és a klímaváltozás miként változtatja meg pillanatok alatt a természetes életközösségeket, és hogyan segíti elő az új élőlények elterjedését.
Drexler Szilárd rendező-operatőr Takács Péter halbiológus vezetésével és az intézet kutatóinak részvételével egy éven át forgatta a filmet, mely bemutat néhány, a Balatonban és a tó vízgyűjtőjén előforduló inváziós fajt, illetve néhány olyat is, amelyek megjelenése e terület élővilágára veszélyt jelenthet, vagy megítélése vitatott.
Olyan idegenhonos fajok vannak, amelyeknek már régen lezajlott az inváziója, gyakorlatilag már együtt élünk velük, ez jellemzi a fajok a többségét
– mondta el az InfoRádióban Erős Tibor, a filmet készítő Balatoni Limnológiai Kutatóintézet igazgatója.
Az idegenhonos fajok további terjedésével kapcsolatosan a limnológiai intézet igazgatója arról beszélt, hogy csónakok tisztán tartása mellett fontos az is, hogy ha a horgászok ilyen fajokkal csaliznak, akkor azokat ne dobják vissza a vízbe.
Illetve egy aligátorteknőst vagy bármi más nem őshonos házi kedvencet sem lenne szabad a vízbe bebocsátani – tette hozzá Erős Tibor.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Belehúzott estére a forint, így zárta a napot
Forrong a főváros: oktatási szakszervezetek tüntettek a kormány intézkedései ellen
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el