A cégbíróság július 1-jével bejegyezte az új Kereskedelmi és Hitelbankot (K&H), így jogilag is egyesült a K&H és az ABN Amro Magyar Bank (AAM) - jelentette be kedden Rejtő E. Tibor vezérigazgató. A főrészvényesek - KBC Bank (59,01), ABN Amro N.V. (40,23) - hosszú távú befektetésnek tekintik a K&H-ben való részesedésüket. A kisrészvényeseknek még 0,76 százalékos részesedésük van a 42,5 milliárd forint jegyzett és 67,5 milliárd forint saját tőkéjű bankban. Az AAM beolvadásával létrejött, 1100 milliárd forint mérlegfőösszeggel rendelkező új K&H mérlegfőösszege alapján a második legnagyobb hitelintézet, a vállalati banki üzletágban piacvezető s a lakossági szolgáltatások tekintetében is az élcsoportba tartozik. A bank piaci részesedése a vállalati hitelek terén 15,4, a vállalati betétekben 16,5 százalék, a lakossági üzletágban pedig 5,4, illetve 13,7 százalék. Az egyesült banknak félmillió lakossági és 74 ezer vállalati ügyfele van. A NAPI Gazdaság úgy tudja, hogy a banknak 2003-ban már 20 százalékos tőkearányos nyereséget kell produkálnia. Hamarosan megkezdődik a fiókhálózat összevonása s egységes arculattal való felruházása - mondta Rejtő E. Tibor vezérigazgató. Közel 40 fiókot összevonnak, az integrált hálózat így 175 fiókból áll majd, közülük 30-ban a vállalati ügyfeleket kiszolgáló egységek is lesznek. A vállalati üzletág már a jogi összeolvadás időpontjától egységes szolgáltatási palettával jelentkezik a teljes vállalati hálózatban. A lakossági üzletágban csak az informatikai rendszerek egyesítése után - ez a jövő év végéig valósul meg - kerül erre sor teljes körűen. Néhány hónapon belül azonban a legnagyobb 30-40 fiókban mindkét bank szolgáltatásai elérhetőek lesznek. Emellett fokozatosan tovább bővül a fiókok által kölcsönösen értékesített termékek köre is a lakossági és üzleti kártyákkal, valamint befektetési alapokkal. Az AAM euró- és forintalapú személyi hiteleinek és a K&H Bástya lakáshiteleinek keresztértékesítése már korábban megkezdődött. A két bank alkalmazottainak létszáma az első félévben mintegy 500-zal, 4500 főre csökkent, s a fiókok összevonásával, a folyamatok racionalizálásával további létszámcsökkentésre kerül sor. A személyi állomány csökkenése három éven belül több mint 3 milliárd forint megtakarítást eredményez - mondta a vezérigazgató. Az egyesült bank legnagyobb leányvállalata a Tóth Tamás vezérigazgató irányítása alatt működő K&H Lízing csoport (62 milliárd forintos lízing portfólióval rendelkezik), amely a korábbi K&H lízingcsoport, az ABN Amro autófinanszírozásra szakosodott Pannonlízing csoportja, az ABN Amro Eszközfinanszírozó és az Alkusz Biztosítási Brókercég részvételével alakul ki. A Győri István vezetése alatt működő K&H Vagyonkezelési üzletág az ABN Amro Alapkezelőre és az ABN Amro Vagyonkezelőre épül. Az alapkezelő társaság a felügyelet engedélyével már átvette a K&H Kötvény, a K&H Pénzpiaci Alap és a K&H Részvényalap kezelését, míg a vagyonkezelő integrálta a K&H nyugdíjpénztárainak, illetve egyedi portfólióinak vagyonkezelését. A jelenleg mintegy 55 milliárd forintnyi vagyont kezelő és az alapkezelésben 5. legnagyobb szereplőnek számító leánycég a K&H bankcsoport 100 százalékos tulajdonában folytatja működését. Az életbiztosítási szolgáltatásokat a K&H Életbiztosító nyújtja, David Truman vezérigazgató vezetésével. A fúzió eredményeként megduplázódik az értékesítési helyek száma, emellett a szintén a KBC-csoporthoz tartozó Argosz Biztosító is forgalmazza a biztosító megtakarítási termékeit. Az egyesüléssel a volt ABN Amro-ügyfelek is részesülnek a bankszámlához kapcsolódó automatikus életbiztosításban és az életbiztosító átveszi az AAM személyi hitelhez kapcsolódó csoportos életbiztosítását is. A Magyar Factor Rt. változatlan formában működik tovább, Martinkó Károly vezérigazgató irányításával. A cég 31 milliárdos faktorált forgalmával a hazai piac több mint harmadát uralja. Az egyesülést követően a társaság 50 százaléka az új K&H birtokába kerül, másik fele az Ausztriában piacvezető Intermarket Banké marad. A brókeri tevékenységet - a volt ABN Amro Equities Rt. alapjain építkezve - a K&H Equities Rt. viszi tovább, John Milton vezérigazgató vezetésével. Az 50 százalékban a K&H, 30 százalékban a KBC és 20 százalékban az ABN Amro Bank N.V. birtokában lévő leányvállalat a nagy nemzetközi befektetési bankoktól származó forgalom alapján az első három piaci szereplő közé tartozik. A Bálint András ügyvezető igazgató irányítása alatt tevékenykedő Pénztárszolgáltató Rt. felel a bankcsoport nyugdíjpénztárának működtetéséért. A K&H Önkéntes Nyugdíjpénztár és az Aranykor Nyugdíjpénztár az elmúlt év végén olvadt össze. Az egyesült pénztár 2001. január 1-jétől Aranykor K&H Bank Országos Önkéntes és Magánnyugdíjpénztár néven folytatja tevékenységét Galgóczi Antal ügyvezető igazgató vezetésével. A két nyugdíjpénztár magánágának összeolvadása 2001. októberére várható. Az egyesülési folyamat lezárultával egy közel 130 ezer fős és 26 milliárd forint vagyonú pénztár jön létre, amely Magyarország hatodik legnagyobb nyugdíjpénztára lesz. B. Zs.