Amennyiben a lapértesülés emellett is igaz, akkor az azt jelenti, hogy a kormány az ígéretek ellenére visszalép a már törvényben is rögzített, de többek között az Európai Központi Bank (ECB) által is élesen bírált elképzeléstől. Az MNB-re vonatkozó tranzakciós illetékből mintegy 120 milliárd forintos bevételt remélt a szaktárca, ami - más tételekkel együtt - a 300 milliárd forintos Munkahelyvédelmi Akcióterv adócsökkentési terveire nyújtana fedezetet.
Az ECB szakvéleménye alapján a jegybankra kiterjesztett pénzügyi tranzakciós illeték konkrét akadályát képezheti a kormány és az EU/IMF közötti hitelmegállapodásnak, és emiatt nyilatkozott korábban úgy például Varga Mihály, a hiteltárgyalásokat vezető tárca nélküli miniszter, hogy a törvény módosítása elképzelhető. A visszalépés így nem meglepő, legfeljebb annak időzítése - véli a portfolio.hu. A hír piaci szempontból pozitív, mert azt jelzi, hogy a kormány hajlandó a hiteltárgyalások őszi lezárása útjában álló egyik konkrét akadály gyors elhárítására. A módosítandó pénzügyi tranzakciós illetékről szóló törvény egyúttal azt is jelenti, hogy ha a kormány változatlan formában kitart a Munkahelyvédelmi Akcióterv végrehajtása mellett, akkor egyrészt a 120 milliárd forintos kieső bevételt kell pótolnia valamilyen formában (feltehetően inkább kiadáscsökkentéssel), ráadásul a NAV felől várt, a hatékonyabb adóbeszedésre épülő 160 milliárd forintos plusz bevétel hitelességét is célszerű lenne növelni.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek
Bezár a könyvbazár: nem lesz nyitva a Libri ettől a naptól
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Óriási fordulat a Liszt Ferenc reptéren: két szolgáltató csap le a taxis jogokra