A dán kormány hétfői bejelentése szerint az adót két lépésben szüntetik meg: 2013. július 1-jétől előbb 50 százalékra mérséklik, majd 2014. január elsejével teljesen eltörlik. A közlemény szerint Dánia Európában az elsők között vetett ki különadót az üdítőitalokra, melynek mértéke az egyik legmagasabb a kontinensen. Az adó mostani eltörlésére egy megállapodássorozat részeként került sor, amelynek célja, hogy a dán gazdaságban megfelelő feltételek alakuljanak ki a gazdasági növekedés beindításához és a munkahelyteremtéshez.
Dánia tavaly eltörölte az egy évvel korábban bevezetett zsíradót is, mert az túlságosan költséges volt, és nem járult hozzá a dánok étkezési szokásainak megváltozásához - emlékeztetett a szövetség.
Az UNESDA főtitkára, Alain Beaumont a közleményben kifejti: "Az üdítőitalokra kivetett különadók a végüket járják, amelyeket egyre több országban törölnek el egész Európában. Bebizonyosodott, hogy az emberek nem lesznek tőlük egészségesebbek, ugyanakkor munkahelyek szűnnek meg miattuk és csökken a gazdaság teljesítménye."
A közlemény szerint az adó eltörlésével az adó miatt korábban megszűnt mintegy ötezer munkahely nagy része újrateremthető. A dánok ugyanis jelenleg Németországba és Svédországba járnak át üdítőitalokat vásárolni.
Legolvasottabb
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Megszületett a döntés az Ukrajnának szánt segélycsomagról
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Megkeserítheti a nyugdíjas éveket ez a betegség, ha nem ismerik fel időben