Az Invitel a percalapú telefonadót támogatja, szemben a Magyar Telekommal, a Vodafone-nal és a Telenor Magyarországgal, amelyek számára az ügyfélalapú adókivetés tűnik elfogadhatóbbnak. A szolgáltatók a forgalomcsökkenés, és növekvő terheik miatt aggódnak, a Nemzetgazdasági Minisztérium azonban optimista, úgy véli: a forgalom csökkenése csak átmeneti lehet.
Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter keddi, írásbeli kérdésre adott válaszában úgy fogalmaz: lehetséges, hogy az adó bevezetése a kezdeti időszakban a beszélgetések időtartamának némi csökkenésével jár. Erre vélhetően rövid időn belül díjcsökkentéssel reagálnak majd a távközlési szolgáltatók, erősítve egyébként azt a tendenciát, hogy a telefonszolgáltatások költsége évről évre csökkenő. Ezért az esetleges fogyasztáscsökkenés nem lesz tartós, a korábbi évekhez hasonlóan a beszélgetések időtartama növekvő pályán marad - áll a parlament honlapján megjelent válaszban.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Leállt az M3-as metró
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Komolyan aggódnak a lengyelek az Epstein-akták miatt, nyomozást indítanak