Szeptember végén 22 204 milliárd forint volt az államháztartás bruttó, konszolidált, névértéken számított adóssága - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) szerda reggel. Az első közléskor még 22 199 milliárd forintos adósságot számított a nemzeti bank. A GDP-hez viszonyított adósság 78,6 százalék volt a harmadik negyedév végén az előző negyedévi 78,9 százalék után.
Ugyanakkor ez jelentős felfelé módosítás az MNB-től, hiszen az első közléskor még 77,1 százalékos adósságrátáról számoltak be. Ezzel párhuzamosan az utóbbi évek adatait is számottevően felfelé korrigálták. Mivel az összegszerű adósságot mindössze ötmilliárd forinttal emelték, így a módosítás vélhetően a GDP-növekedés előzetesen becsültnél lassabb ütemének köszönhető. A jegybank adatai szerint a vizsgált időszakban az új hitelfelvétel 182 milliárd forinttal növelte az adósságot, míg a forint erősödése 148 milliárd forintos hatást fejtett ki az ellenkező irányban.
A jegybank pénzügyi számlái szerint az államháztartás nettó finanszírozási képessége 2012 harmadik negyedévében a GDP -3,2 százaléka volt. A háztartások nettó finanszírozási képessége a bruttó nemzeti össztermék 5,7 százaléka volt, míg a nem pénzügyi vállalatok finanszírozási képessége a GDP 2,3 százalékának felelt meg.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Leállt az M3-as metró
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról