Kis Péter András elmondta: az eddig beérkezett adóbevallásokból 630 ezret elektronikus úton nyújtottak be az adóhivatalhoz; 1,2 millió adózó pedig a vegyes megoldást választotta, a NAV bevallás-kitöltő programjával töltötték ki adóbevallását, majd kinyomtatták és postán küldték el, vagy személyesen vitték be a NAV-hoz. Mindössze 300 ezren választották a hagyományos módszert, kézzel, tollal papíron töltötték ki adóbevallásukat.
A szóvivő szerint a roham még nem indult meg, megfogalmazása szerint most is sokan hagyják az utolsó pillanatra az adóbevallás benyújtását, amelynek határideje május 20. éjfél. Megjegyezte, hogy egyre többen veszik igénybe a számítógépet az adóbevallás kitöltésekor, ami mind az adózóknak, mind pedig a NAV-nak könnyebbséget jelent.
Jelezte ugyanakkor, hogy a benyújtási határidő lejártáig nem lehet pontosan megbecsülni, mennyi adóbevallás érkezik a NAV-hoz. Az adóhatóságnál arra számítanak, hogy a múlt évihez hasonló lesz az idén benyújtott adóbevallások száma, amikor 4,0-4,5 millió adóbevallás érkezett.
Erre kell figyelni
Kis Péter András felhívta a figyelmet: a benyújtási határidőt szigorúan be kell tartani, mert a mulasztási bírság maximuma 200 ezer forint. Hozzátette ugyanakkor, hogy a bírság kiszabásakor a hatóság mérlegeli a körülményeket minden egyes adózó esetében.
Figyelni kell arra is - emelte ki -, hogy a bevallás kitöltésekor ne hibázzanak az adózók, és ha ez mégis megesik, akkor az adóhatóság kérésére javítsák ki a bevallást. Ha ennek többszöri felszólítás ellenére sem tesz eleget az adózó, akkor szintén lehet hibás bevallásért bírságolni. Ennek összege 20 ezer forint.
A NAV készített egy kisfilmet a hét leggyakoribb hibáról ami megnézhető a NAV honlapján. A fő hibák között van az aláírás hiánya, illetve az, hogy visszatérítés esetében sem címet, sem bankszámlaszámot nem jelöl meg az adózó, így az adóhatóság a visszajáró pénzt nem tudja visszautalni.
A szóvivő beszélt arról is, hogy az egy százalékos felajánlásról - az elmúlt évek tapasztalatai szerint - minden második ember rendelkezik adóbevallása benyújtásakor. Tavaly 23 milliárd forintról rendelkezhettek volna az adózók, de csak 12 milliárd forintról döntöttek.
Legolvasottabb
Ez a járvány ránk rúgta az ajtót – És még csak most jön a neheze
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Az Audi szerint túl sokat keresnek a győri dolgozók, béremelésről szó sem lehet
„Beavatkozást igényel” – csak Budapesten olyan 250-300 kilométernyi út van tragikus állapotban
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Jeges rémálom: bezárt a repülőtér, nincs fel- és leszállás