A KSH statisztikája szerint csaknem 46 ezer házasságkötés volt 2015-ben, amely 7 ezerrel több, mint 2014-ben. Az érintettek közül havi szinten 12 ezren vették igénybe az első házasoknak járó kedvezményt az év végén.
Az NGM közleménye ennek kapcsán emlékeztet arra, hogy 2015-ben debütált az első házasok kedvezménye, amelynek értelmében a házasságkötést követő 24 hónapon keresztül az ifjú házasok együttesen havi 5 ezer forint adónak megfelelő kedvezményt érvényesíthetnek. A kedvezmény azoknak jár, ahol legalább az egyik fél az első házasságát köti.
Tavaly mindössze 12 ezren adtak le munkáltatójuknak nyilatkozatot arról, hogy igénybe szeretnék venni az első házasok kedvezményét. Ez a KSH statisztikája szerint csak töredéke annak, ahányan ténylegesen élhettek volna a kedvezménnyel. Számításaink szerint a 46 ezer házasságból legalább 30 ezer ifjú pár megfelel a feltételeknek - ők az NGM szerint mind kérhetnék az állam nászajándékát.
Ezt kellene tenni
Akik tavaly kötöttek házasságot, ám adóelőlegükből nem érvényesítették a kedvezményt, azoknak most még lehet kérni. A mintegy 20 ezer érintett házaspárnak mindössze annyi teendője van, hogy az szja-bevallás 20. sorába beírja a neki járó kedvezmény összegét, valamint a 151. sorban megadja házastársa adatait, továbbá a kedvezményre vonatkozó döntésüket.
A tárca felhívja a figyelmet: a kitöltésnél arra kell ügyelni, hogy a kedvezmény az összevont adóalapból jár. A 2015. adóévben ennek összege havi 31 250 forint. Ezt kell beszorozni a házasságban töltött hónapok számával, azzal hogy az esküvő hónapját követő hónap, az első hónap.
Legolvasottabb
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Melyik a legjobb hűtőszekrény? - Íme a nagyszabású teszt végeredménye
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön