Az erre vonatkozó európai bizottsági irányelvjavaslatot vitatta meg kedden az Európai Parlament gazdasági és monetáris ügyekkel foglalkozó szakbizottsága, amelynek Pelczné is tagja. A fideszes politikus közleményében azt írja, hogy számos olyan negatív hatásra mutatott rá, melyekre az Európai Bizottság képviselői nem tudtak megnyugtató magyarázattal szolgálni. Magyarországot a multinacionális társaságok sok esetben az adóalap-csökkentő lehetőségek, valamint a versenyképes társasági adókulcs miatt választják beruházásaik színhelyéül, ám az uniós hatástanulmány szerint Magyarország esetében a harmonizáció 0,14−0,92 százalékos GDP-csökkenést okozna. Az adóalap harmonizálását elsősorban Németország, Franciaország, Ausztria és Dánia támogatja, abban a reményben, hogy később megvalósul az adókulcsok összehangolása is. Az elképzelést ellenzi Írország, Nagy-Britannia, Hollandia, Magyarország, Lettország és Szlovákia.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Ilyen arcátültetést sem látott még a világ
Leállt az M3-as metró
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak