Napi 57 millió forintnyi lejáró összeget használtak fel az OTP Szép kártya birtokosai május második felében. Így a 2012-es munkáltatói feltöltések több mint 98 százalékát felhasználták a kártyabirtokosok. A mintegy 150 ezer érintett kártyán maradt 1 milliárd forintnyi összeget az OTP Pénztárszolgáltató a törvényi kötelezettségeinek megfelelően visszautalja a munkáltatóknak.
Az elmúlt három hónapban minden rendelkezésünkre álló csatornán felhívtuk kártyabirtokosaink figyelmét, hogy regisztrálják kártyáikat, ellenőrizzék egyenlegüket, és használják fel az ott lévő lejáró, 2012-es összegeket. Idén január óta az érintett, lejáró egyenlegek összege harmadára csökkent - mondta Kovács Antal, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese.
Kapcsolódó
Idén az első négy hónapban több mint 24 milliárd forint érkezett az OTP Szép kártyákra, így a kezdetek óta beérkező összes feltöltés értéke meghaladta a 130 milliárd forintot. Az indulás óta felhasznált összes juttatás értéke pedig májusra átlépte a 100 milliárd forintos határt.
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Magyar fiatalok diadala a rák felett: erre senki nem számított
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin