A Napi Gazdaság csütörtöki számának cikke
A kormány a munkahelyvédelmi akcióterv bejelentésekor nem kevesebbet állított, mint hogy 1,2 millió ember foglalkoztatása válhat majd ezáltal könnyebbé, azaz ennyi alkalmazott után járhat valamilyen kedvezmény. A teljes eredménylistát gyakorlatilag lehetetlen összeállítani, hiszen az akcióterv része volt többek között a kiva és a kata bevezetése is, s ezt az érintetti kört nehezen lehet összefésülni az egyéb módon támogatott munkaadókkal.
A továbbiakban akcióterven azt értjük, ami az egyes munkavállalók után járó szociális hozzájárulási adó címén kedvezményként összejöhet. Itt az látszik, hogy a Start kártyás programokat felváltani hivatott kedvezményrendszer részben beváltotta a korábbi reményeket. A januári járulékadatok szerint összesen 13-fajta kedvezményt lehetett érvényesíteni, ezek három nagy csoportra bonthatók: a Start program még megmaradt részére, a szorosan vett munkahelyvédelmi programra és a bérkompenzációra. A három együtt kiadja ugyan az áhított 1,2 millió főt, ám a bérkompenzáció jövőre kifut, vagyis ezzel a körrel tartósan nem lehet számolni. A még futó Start programban − újat már nem lehet kötni, de a régiek maradnak, amíg ki nem futnak − januárban 93 ezren vettek részt. Ez jóval több, mint amivel a kormány a tervezéskor számolt: tavaly nagyjából 30-40 ezer startosra számított havonta. Őket egészítik ki a programot váltó akcióterv alanyai, a két program támogatotti köre lényegében egybeesik, a pályakezdők, a gyedről, gyesről visszatérők, az 55 év felettiek és a tartósan munkanélküliek.
Az évkezdet itt sikeres volt, hiszen az új kedvezményt összesen 615 ezer munkavállaló után vették igénybe a munkaadók. A két program együtt így 700 ezer, valamilyen okból hátrányosan megkülönböztetett munkavállaló elhelyezkedését segítette. Közülük persze sokan egyébként is munkába álltak volna, hiszen ezek a munkahelyek nem újonnan jöttek létre.
E kedvezménnyel együtt nem érvényesíthető a bérkompenzáció, amit januárban majd 600 ezer alkalmazott után vettek igénybe. A két kör teljesen különböző, és a bérkompenzáció megszűnését követően arra lehet számítani, hogy ez a 600 ezer főnek szóló támogatás nyomtalanul eltűnik − vagyis nem szivárog át az akciótervbe; utóbbi az új munkavállalókra vonatkozik s ott is bizonyos körre, a bérkompenzáció pedig a már meglévő és jellemzően semmilyen kedvezményre nem jogosító alkalmazott után vehető igénybe.
| Igénybe vett kedvezmény | Érintett (fő) | |
| Start program | 1 963 | 93 618 |
| Bérkompenzáció | 3 228 | 595 727 |
| Akcióterv | 8 128 | 61 556 |
| Akcióterv és egyéb szocho kedvezmények | 8 735 | 660 774 |
| Karrier Híd | 4 | 258 |
| Összesen | 13 930 | 135 0377 |
| Forrás: NAV | ||
PWC - Kkv-turbo
Ha szeretné megtudni, hogyan néz ki vállalkozása a befektetők, külső finanszírozók, lehetséges üzleti partnerek szemével, a PwC online szolgáltatáscsomagja segít Önnek. Készüljön fel a finanszírozókkal való tárgyalásra a KKV Turbóval!
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek
Bezár a könyvbazár: nem lesz nyitva a Libri ettől a naptól
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Óriási fordulat a Liszt Ferenc reptéren: két szolgáltató csap le a taxis jogokra