A Tényeknek mesélte el a csapdába csalt Mikulás az esetet: a NAV-ellenőrök szülői szerepben házhoz hívták, egy budapesti családhoz kellett kimennie, még azt is elmondták neki előre, hogy viselkedtek a gyerekek az előző évben.
Megtartotta a műsorát, nevettek, énekeltek, fotózkodtak, majd már kint a liftnél, amikor épp megkapta volna a pénzét, a megbízói visszahívták a lakásba azzal, hogy a konyhában még mutatnának neki valamit. Ez volt a NAV-igazolványuk. A Mikulás nem adott a számlát és vállalkozói igazolványa sem volt, ezért bírság vár rá. Azt egyelőre nem tudta megmondani, hogy pontosan mennyi, de tudomása szerint akár 200 ezer forint is lehet.
A Tények megkeresésére az adóhatóságtól az a válasz érkezett, hogy a konkrét üggyel kapcsolatban nem nyilatkozhatnak, de általánosságban a bírságoláskor minden körülményt figyelembe vesznek, indokolt esetben akár el is tekinthetnek tőle. Megírták még azt is, hogy decemberben ellenőrzik azokat a szolgáltatókat és kereskedőket, akik az adventtel és a karácsonnyal kapcsolatban árulnak, vagyis sokan mások sorra kerülhetnek még.
(Képünk illusztráció.)
Legolvasottabb
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Az egyik kerület megunta: vásárolnak egy hókotrót
Leállt az M3-as metró
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Döntöttek Gyárfás Tamás sorsáról a Kúrián