Fiktív számlák kibocsátásával foglalkozott az a Komárom-Esztergom megyei cégláncolat, amelynek tagjait, cégvezetőit és a főszervezőjét lebuktatták a pénzügyi nyomozók.
Az eddigi adatok szerint az ügyben 43 olyan társaság érintett, amely számlát vásárolt a számlagyártól. Ezek a befogadó cégek a fiktív számlák alapján jogtalanul csökkentették a befizetendő áfájukat. Sőt, volt olyan gazdasági társaság, amely a fiktív számlát munkahelyteremtő támogatás igénybevételéhez használta fel. A számlakibocsátó cégek pedig adóminimalizáló tevékenységgel, újabb fiktív számlák beállításával csökkentették adójukat - fogalmaz a közlemény.
Az akcióban több mint százhúszan vettek részt, pénzügyi nyomozók, pénzügyőrök, adórevizorok, IT szakemberekkel kiegészülve. Több mint hetven helyszínen történtek házkutatások, ahol könyvelési bizonylatokat és fiktív számlákat foglaltak le. Huszonnégy millió forint értékben ingatlant, gépkocsikat, ékszereket, befektetési aranyat, ezüstöt és készpénzt zároltak.
Az akció napján a pénzügyi nyomozók 17 gyanúsítottat és 21 tanút hallgattak ki.
A számlagyárat irányító elkövetőket és a könyvelőt előzetes letartóztatásba helyezte a Tatabányai Járási Bíróság. A gyanúsítottaknak költségvetési csalás bűntett miatt kell felelniük, tettükért akár nyolcévi szabadságvesztést is kaphatnak.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Leállt az M3-as metró
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról