Az üdítőitalok, energiaitalok, előrecsomagolt cukrozott sütemények, a sós snack és az ételízesítő után szeptember 1-jétől vezették be a chipsadót. Alig telt el egy hónap, már el is készült a módosítás.
A tervezet szerint kilónként 250 forintot kellene fizetni a kávé után. A ma 450 forintos negyed kilós kávé így több mint 500 forintba kerülne. Az indoklás szerint a kávéra azért kell kivetni a termékdíjat, mert koffeintartalma miatt túlzott fogyasztása egészségkockázatot jelent.
Az ízesített sörök után literenként 35, az alkoholos frissítők után literenként 100 forint adót kellene a gyártóknak fizetni. Az indoklás szerint a narancsos, citromos, grépfruitos, almás sörök, illetve az üdítők és a röviditalt tartalmazó italok egyrészt cukrot tartalmaznak, másrészt a fiatalok is szívesen fogyasztják, így tulajdonképp segít az alkoholra való rászokásban.
A változtatást már jövő héten tárgyalhatja a kormány. Az érintett cégek és szervezetek képviselőivel most sem egyeztettek.
Legolvasottabb
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Amerika és Ukrajna bekeményített: felszólították Putyint, hogy végre lépjen a béke ügyében
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Orbán Viktor: a „hol a lóvé"- kérdés túlmutat a Nemzeti Bankon