Könyvkiadás és -kereskedelem
BECSÜLT VAGYON: 7,8 MILLIÁRD
Az elmúlt két év trendje − vagyis az, hogy a könyvkereskedelem kis veszteséggel, a kiadás viszont kis nyereséggel működik − tavaly is töretlen volt. A családi tulajdonban lévőcégcsoport Kolosi és Társa néven működik, de a zászlóshajó továbbra is a Líra Zrt. Az egykor Líra és Lant néven indult vállalkozáshoz olyan nagy hírű kiadók tartoznak, mint a Corvina, a Magvető, az Athenaeum, a Manó Könyvek és a Rózsavölgyi. A könyvkereskedelmi hálózathoz 40 saját tulajdonban vagy működtetésben lévő és 22 franchise-rendszerben üzemelő könyvesbolt tartozik. Bár tavaly néhány üzletet bezártak − és néhányat nyitottak −, a hálózat stabilnak tekinthető. A Líra Zrt. tavalyi forgalma a korábbi évekhez hasonlóan ötmilliárd forint körül alakult, a teljes cégcsoport árbevétele pedig 6,5 milliárdot ért el. A cég vezérigazgatói posztját Kolosi Tamás lánya, Beáta vette át. Az idei évvel kapcsolatban jó néhány bizonytalanság merült fel. Nem tudni például, hogyan érinti a kereskedőket a tankönyvpiac államosítása, milyen költségekkel jár majd a pénztárgépek bekötése az adóhivatal rendszerébe és milyen pluszkiadásokat okoz a köteles példányok terjesztésének várható módosítása.

Tavaly nyitották meg Budapest belvárosában a Rózsavölgyi Szalont. A 160 éves cég patinás zeneműboltjának emeletén kialakított kulturális központ, színház és kávéház nagy sikert aratott, és hamar közkedveltté vált. Kolosi Tamás és felesége, Zimányi Zsófia azonban itt nem állt meg. Részesedést szereztek a Városi Színház Kft.-ben, sőt Hátsó Kapu néven új, alternatív színpadot is avattak a Rákóczi úti Fókusz könyváruház egykori raktárainak helyén. A tudományos világgal most is szoros kapcsolatban levő Kolosi Tamás cége, a Tárki immár nemzetközi piacra is dolgozik. Árbevételének 60 százaléka külföldről származik.
| 2002 |
| 2,5 milliárd forint |
| 2003 |
| 4 milliárd forint |
| 2004 |
| 4,4 milliárd forint |
| 2005 |
| 4,8 milliárd forint |
| 2006 |
| 5,2 milliárd forint |
| 2007 |
| 6,8 milliárd forint |
| 2008 |
| 8,9 milliárd forint |
| 2009 |
| 8,5 milliárd forint |
| 2010 |
| 7,5 milliárd forint |
| 2011 |
| 7,5 milliárd forint |
| 2012 |
| 7,6 milliárd forint |
Legolvasottabb
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Egy aprónak tűnő per óriási következményekkel járhat: autósok tízezrei érintettek
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Óriási fordulat: megdöbbentő hírt kapott Orbán Viktor barátja, ez mindent boríthat