A hely a legfontosabb − így szól az ingatlanosok legfőbb szabálya, amivel nehéz lenne vitába szállni. A legdrágább új építésű apartmanházakat ugyanakkor nem valamelyik egzotikus tengerparton, hanem a világvárosok elegáns − és persze méregdrága − negyedeiben találjuk. Londonban a Hyde, New Yorkban pedig a Central Park mellett érdemes a legjobb és természetesen a legdrágább lakásokat keresni, Monacóban pedig lényegében nincs olcsó apartman.

A három legjobb új apartmanház közül jelenleg csak a londoniban laknak. A Hyde Park tőszomszédságában lévő komplexumot 2006-ban kezdte építeni a Christian Candy nevéhez köthető CPC Group és Katar miniszterelnöke, egyben külügyminisztere. A 35 600 négyzetméteres One Hyde Park építéséhez 1,15 milliárd fontos kölcsönt vettek fel, de egy percig sem volt kérdés, hogy vissza tudják-e fizetni az eladott lakások után befolyt bevételekből. Ez ugyanis tényleg egy valódi luxusapartmanház, ahol a legolcsóbb, egy hálószobás lakásért is 6,5 millió fontot, több mint kétmilliárd forintot kérnek.

Nemcsak London, de Manhattan is legendásan magas ingatlanárairól ismert, egy luxuslakás ára a Cental Park mellett egy kisebb afrikai ország GDP-jének felel meg. A tervek szerint idén nyitó One57 lakásainak egy része már el is kelt. A legjobbakért, a 306 méteres épület 77. szintjétől felfelé lévő, közeli ezer négyzetméteres duplexekért nem kevesebb mint 95 millió dollárt, mintegy 21 milliárd forintot kellett fizetni − igen, ezek a hírek szerint már elkeltek. Ilyenből csupán kettő akadt a One57-ben, de további hét "egész emeletes" lakást kínálnak 45-50 millió dollár körüli összegért.

Zöld terület híján a Földközi-tengerrel kell beérniük a Tour Odéonba költözőknek. A monacói őslakosok ugyan nem repesnek az örömtől, hogy egy 170 méter magas lakóház épül a hercegségben, ami jelentősen megváltoztatja a város látképét, de a világ adózni kevésbé szerető állampolgárait annál boldogabbá teszi a 73 új lakás híre. A 49 emeletes épületben átlagosan 65 ezer euróba, mintegy 20 millió forintba kerül egyetlen négyzetméter, a legfelső öt(!) szinten lévő több mint 3000 négyzetméteres penthouse pedig 280 millió eurót kóstál. A lakások és a penthouse közti átmenetet a két Sky Duplex jelenti, a maguk 1200 négyzetméteres alapterületével.

Arról, hogy ezek az ingatlanok valóban megérik-e az árukat, persze lehet vitatkozni, arról viszont nem, hogy van irántuk kereslet. Ugyan a mai napig rendszeresen felröppennek pletykák arról, hogy a One Hyde Parkban alig van kész lakás, a legdrágábbakat pedig maguk a beruházók vették meg a (saját maguk által) becsült ár harmadáért-negyedéért, de ha ez valóban így lenne, aligha kezdtek volna mások hasonló építkezésbe a világ más  nagyváro­saiban. Az viszont igaz, hogy ezeket valódi otthonukként kevesen használják: brit lapértesülések szerint a One Hyde Parkban mindössze 17 lakást jegyeztek be elsődleges otthonként, vagyis túlnyomó többségüket londoni tartozódásuk idejére, esetleg befektetésből vásárolták.

A Tour Odéon a hercegség adószabályai miatt egészen biztosan nem lesz kísértet torony, a New York-i luxus-felhőkarcoló pedig mindent "megtesz" annak érdekében, hogy elkerülje ezt a sorsot.

A One57 legvonzóbb tulajdonsága − a lokalizáción túl − a kilátás, felső szintjeiről gyakorlatilag New York valamennyi emblematikus épületére rálátni. Ennek is köszönhető, hogy a másfél milliárd dolláros költségvetésből épülő felhőkarcoló eladásai jól alakulnak: a 92 lakásból kevesebb mint 40 eladó, közülük pedig csupán négy kétszintes lakás akad. A vevők között az amerikaiakon túl két kínai, egy kanadai (a pletykák szerint a Tommy Hilfiger-alapító Lawrence Stroll), egy brit és egy nigériai található, az építtető szerint pedig a Forbes-lista első feléből is vannak már tulajdonosok.

Az igazi luxus persze a szolgáltatásokban van. A még épülőfélben lévő One57 többek között beltéri medencével, edzőteremmel, étteremmel, könyvtárral, biliárdszobával, 24 órás portaszolgálattal és persze szobaszervizzel szolgál, a legizgalmasabb szolgáltatásnak pedig a kisállatmosó tűnik. A csak jövőre elkészülő Tour Odéonban is lesz nonstop szobaszerviz és sofőrszolgálat, továbbá olyan szolgáltatásokat is találnak majd a lakók házon belül, mint a mozi, a török és az orosz spa, a szauna, valamint a fitneszterem, míg a lakás különféle funkciói − így a klíma vagy az árnyékolók − egy érintőképernyőn keresztül vezérelhetők. A 170 méter magas monacói  apartmanház kétségtelenül leglátványosabb eleme ugyanakkor korántsem biztos, hogy megvalósul: a Tour Odéon penthouse-ának csúszdája csupán látványosságként szerepel a terveken, hiszen a 360 millió dollárba kerülő lakásnak minden egyes részletét a tulajdonos kérésének megfelelően alakítják ki, a 3300 négyzetméteres lakást azonban egyelőre nem adták el.

A világ legdrágább lakcímeinek valódi értékébe a már elkészült és lakott One Hyde Parkon keresztül lehet bepillantást nyerni. A négy toronyépületből álló komplexum kialakításáért a Candy & Candy felelt, a mintalakás alapján pedig tényleg ez lehet a világ jelenlegi legmenőbb új otthona. Itt úgy található meg minden, hogy a hangulat közben nem válik zsúfolttá és a sok, külön-külön is kisebb vagyonokat érő tárgyak együttesen sem válnak  nyomasztóvá. Csak Fürstenberg porcelánból több száz ezer euró értékben vannak jelen dísztárgyak, vázák és  étkészletek, a festmények gombnyomásra tévéképernyővé változnak, a fal pedig nem festve van, hanem kézzel mintázott bőrrel borították, amit helyenként zongoralakk-berakásokkal törnek meg. A süppedős szőnyegek és az indirekt világítás itt már magától értetődő, csakúgy, mint a tágasságukban és berendezésükben a jobb nappalikat is megszégyenítő folyosók.

Minél több pénze van valakinek, annál jobban félti a személyes biztonságát. Aki pedig súlyos tíz-, esetleg százmilliókat költ lakására euróban, az erre különösen kényes. A két, építés alatt lévő toronyház biztonsági részleteit nem hozták nyilvánosságra, de ebben a tekintetben aligha maradnak majd el a One Hyde Park mögött. A londoni luxusapartmanház ablakai mindenütt golyóállók, valamennyi lakáshoz saját légtisztító berendezés jár, ha pedig valahogyan mégis sikerülne bejutni, még mindig ott van a lakásokhoz tartozó pánikszoba. Az erőszakos behatolás azonban nem lesz olyan egyszerű, a biztonsági emberek ugyanis nem nyugdíjas portások, hanem a SAS által kiképzett katonák.

A tapasztalatok szerint a legnagyobb, legjobb és persze legdrágább lakások kelnek el a leghamarabb. A hírek szerint a One57 összes egész emeletes lakását eladták már; a legérdekesebb kiszivárgott vevő egy kétéves kínai kisfiú, akinek szülei azért vásároltak itt lakást, mert gyermekük, alig 16 év múlva, a városban járhat majd egyetemre. A One Hyde Park legnagyobb, a hírek szerint 136 millió fontért, mintegy 48 milliárd forintért elkelt penthouse-ának tulajdonosa Rinat Ahmetov, Ukrajna leggazdagabb embere, igaz, finoman szólva is kétes ügyei miatt nem ő a One Hyde Park legjobb reklámarca. Ahmetovot amúgy láthatóan nem elégítette ki maradéktalanul, hogy övé London legdrágább lakása, hanem további 60 millió fontot költött a berendezésére.

A világ legmenőbb apartmanházai
NévOne Hyde ParkOne57Tour Odéon
HelyszínLondonNew York CityMonaco
Átadás ideje200920132014. II. félév
Emeletek száma89049
Lakások száma86 db92 db73 db (közülük két, egyenként 1200 nm-es Sky Duplex és egy 3300 nm-es Sky Penthouse)
Lakások indulóára20 millió font17 millió dollárn. a.
Legnagyobb lakás területe2322 nmkb. 1000 nm3300 nm
Legnagyobb lakás vételára140 millió font95 millió dollár360 millió dollár
Beruházás összege1,15 milliárd font1,5 milliárd dollárn. a.
Legnagyobb különlegességSAS-katonák mint biztonsági őrökA kilátásMedence és csúszda a tetőn - ha megvalósul
KilátásHyde ParkCentral Park és Manhattan felhőkarcolóiMonte-Carlo és Cote d'Azur