A Mol Nyrt. nemzetközi választottbírósági eljárást kezdeményezett a Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központjánál (ICSID) a horvát kormány ellen, horvátországi befektetéseinek védelmében, mert az nem teljesítette bizonyos szerződéses kötelezettségeit és vállalásait - közölte a társaság.
A közlemény szerint a Mol a horvát kormány elleni eljárás megindítását az Energia Charta Egyezmény alapján, jogi képviselőjén, a Weil, Gotshal and Manges LLP nemzetközi jogi irodán keresztül kérelmezte.
A társaság hangsúlyozza, hogy Horvátország egyik legnagyobb külföldi befektetőjeként régóta megbízható stratégiai partnere a horvát kormánynak, ennek jegyében pedig mindig is a horvát kormánnyal kialakult viták békés rendezésére törekedett. Hozzáteszik ugyanakkor, hogy a cégnek meghatározott jogi kötelezettségei vannak saját részvényesei és más érintettek (stakeholders) felé, hogy jóhiszemű tárgyalásokat folytasson. Mindazonáltal, jogi kötelezettsége az is, hogy érdekeinek érvényesítése céljából megtegye a megfelelő jogi lépéseket. A Mol továbbra is nyitott a vita tárgyalásos rendezésére - zárul a dokumentum.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – Miért kivételez az elnök?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén Kijev, vészforgatókönyvre állt át az ukrán főváros