A nyugat-európai mutatók közül a londoni 0,2 százalékos veszteségben zárta a napot, viszont a frankfurti DAX 0,1 százalékos nyereséget ért el és még a párizsi CAC-40-nek is sikerült a nap végére az előző napi zárószintje fölé kerülnie - igaz csak pár ponttal, így "plusz nullás" eredményével stagnált. A Stoxx Europe 600 indexe szintén pár pontos pluszban stagnált.
A milánói FTSE MIB 0,2 százalékkal erősödött, míg a madridi IBEX-35 0,3 százalékkal gyengült.
Kapcsolódó
A tengerentúlon sem voltak erősebb eredmények: a Dow 0,1 százalékot esett, az S&P 500 hajszálnyival az előző napi zárószintje felett stagnált, míg a Nasdaq 0,2 százalékkal erősödött a MarketWatch szerint.
Az európai tőzsdezáráskor az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 65 cent csökkenéssel, 57,78 dolláron állt. Az amerikai tőzsdezárást követően az arany unciánkénti jegyzése 1,1 százalékkal 1297,20 dollárra esett, míg a WTI olajfajta hordónkénti jegyzése 0,3 százalékkal 52,09 dollárra csökkent.
(A Budapesti Értéktőzsde ilyen napot tudhatott maga mögött kedden.)
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Vészjelzést adtak a német cégek, sorra költöznek külföldre

Katasztrófa történt egy hatalmas orosz olajfinomítóban, ilyen lenne a béke előkészülete?

Korlátozták a tej szó használatát a boltokban: vásároljon körültekintően!

Figyelem, hatalmas változás jön a Messengerben

A nyugdíjas néni egész élete megtakarítását akarta befektetni: története óvatosságra int

Ingyen adja az MVM az amperbővítést, de súlyos százezrekbe is fájhat a procedúra

Szellemvárost találtak a Balaton partján

BL-t nyerne Magyarországnak a BioTechUSA: „Mi nem összeszerelő üzem vagyunk”

Nem bájcsevej volt: Erdogan telefonált Trumpnak
