Nagyot fordult a feltörekvő országok megítélése tavaly a befektetők részéről, s a pozitív hangulatot azok igyekeznek is kihasználni, mielőtt tovább emelkednének világszerte a kamatok. A Financial Times a Dealogic adataira hivatkozva azt írja, hogy a feltörekvő országok az első negyedévben összesen 69 milliárd dollár értékben adtak el államkötvényeket, ami egyrészt negyedéves szinten rekordnak számít, másrészt 48 százalékkal meghaladja az egy évvel korábbit.
A Bloomberg adatai szerint a fejlődő országok vállalatai is felültek a kedvező hullámra, s 105 milliárd dollár értékben értékesítettek kötvényeket, ami 135 százalékos emelkedést jelent egy év leforgása alatt. Az EPFR adatai szerint a befektetési alapok március végén már 350 milliárd dollár értékű feltörekvő piaci kötvényállományon ültek, ez szintén rekordnak számít.
Kapcsolódó
A lap szerint az adatok azt mutatják, hogy a feltörekvő piacok adóssága iránti hangulat kezdi kiheverni azt a megingást, ami a Trump elnökké választását követő hetekben volt tapasztalható. Akkor a piac meglehetősen elbizonytalanodott ezen országok kilátásaival kapcsolatban, köszönhetően az új elnök harcos protekcionista retorikájának.
Most a jelek szerint ismét a fundamentumokon van a hangsúly, amelyek összességében nem tekinthetőek rossznak. A feltörekvő országok összesített GDP-je a Capital Economics adatai szerint januárban 4,4 százalékkal nőtt éves összehasonlításban a decemberi 4,1 százalékot követően.
Ugyanakkor az elemzők szerint az, hogy a feltörekvő országok ilyen mennyiségben igyekeznek kötvényt kibocsátani annak tudható be, hogy készülnek a Fed további kamatemeléseire. Érthető módon még alacsonyabb hozamok mellett szeretnének ezen országok eladósodni. A félelmük azonban nem biztos hogy megalapozott, hiszen az elmúlt kamatemeléseket követően sem esett vissza kötvényeik iránt a kereslet, ezt elsősorban a javuló fundamentumokkal magyarázzák.
Az alacsony infláció mellett segíti őket, hogy a globális kereskedelem nagyon gyorsan nő ismét, a januárig eltelt három hónapban annak volumene 4,2 százalékkal emelkedett, s ebből elsősorban ezek az országok profitáltak. Ráadásul az inflációjuk csökkenésével a fejlett és a feltörekvő országok inflációs rátája közötti különbség olyan alacsony szintre süllyedt, amire 1997 óta nem volt példa.
A feltörekvő országok csoportjának kereskedelmi többlete idén összességében elérheti a 340 milliárd dollárt a tavalyi 260 milliárd után - állítják a Bank of America Merrill Lynch elemzői. A korábban komolyabb tőkekiáramlással küzdő országok közül jelenleg igazából csak két ország folyó fizetési mérleghiánya tűnik fenntarthatatlannak. Ez a két ország Törökország és Dél-Afrika - teszik hozzá.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Magyar fiatalok diadala a rák felett: erre senki nem számított
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin