A hét első felében még tartotta magát a BUX, de a hét második felében a nemzetközi befektetői hangulat romlásával együtt a hazai tőzsdeindex is lefelé vette az irányt - írja az MTI az Equilor Befektetési Zrt. összefoglalója nyomán.
A Richter gyógyszereit az amerikai piacon forgalmazó Abbvie a negyedik negyedévben 489 millió dollár értékben értékesítette a Vraylart, ami éves alapon 21,8 százalékos növekedés. Ez valamelyest csalódást kelthet, ugyanis az elemzői konszenzus 517 millió dollár volt. Így becsülten 90 millió dollár royalty bevételhez juthatott a Richter a negyedik negyedévben.
Negatív volt a Mol finomítói árrése januárban. A csoportszintű finomítói árrés -1,1 dolláron alakult hordónként, amely egy frissített módszertan szerint lett számítva, tartalmazza a vásárolt energia költségét és a szén-dioxid költségeket. Az új módszertannal tavaly decemberben 2,4 dollár volt az árrés, míg a korábbival 4,6 dollár. A petrolkémiai árrés 563,5 euró volt tonnánként a múlt hónapban, míg decemberben 649,4 dollár - írja az Equilor.
Céláremelés érkezett a Magyar Telekomra, a PKO BP Securities 517 forintról 525 forintra emelte a célárfolyamot.
A héten az OTP árfolyama csökkent a legnagyobb mértékben, 3,06 százalékkal, a részvény pénteken 17 430 forinton fejezte be a kereskedést, heti forgalma 46,1 milliárd forint volt.
A Mol részvényei 1,83 százalékkal gyengültek, 2678 forinton zártak a hét utolsó kereskedési napján, forgalmuk a héten 7,7 milliárd forintot ért el.
A Richter árfolyama 1,21 százalékkal csökkent, pénteken 8155 forinton fejezte be a kereskedést a részvény, heti forgalma meghaladta a 6,8 milliárd forintot.
A Magyar Telekom 0,36 százalékkal gyengült a héten, a részvények 419,5 forinton zártak pénteken, heti forgalmuk közel 324 millió forint volt.
A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 4211,13 ponton fejezte be a hetet, ami 38,91 ponttal, 0,93 százalékkal magasabb az előző hetinél.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Ha azt hitte, mindent jól tud a kullancsokról, akkor nagyot tévedett

Dráma az árrésstoppal: a kormányzat szerint kockázatos lenne kivezetni

Halálos veszély leselkedik a magyarokra, riasztást küldtek a szakértők

Ez vár a magyar betegekre: Takács Péter összefoglalta, hogy mire kell számítani

Durva nemet mondtak a németek ezekre az autókra, alig látni belőlük az utakon

Súlyos mellékhatást okozhat a Covid, ez az egész életét tönkreteheti

Kitört a rakétapánik: háborúba rántja a németeket az új kancellár?

Költséges hibát vétett a Tesla, milliárdokba fájhat ez Musknak

Előkerült az ősi módszer, több százezres kárt okozott a titokzatos vandál
