A BOJ szerint a japán gazdaság folytatja a "mérsékelt" növekedést. Kedvező változás, hogy tavaly decemberben 1 százalékkal nőtt az ipari termelés, miközben majdnem egész évben emelkedett az export, így 2015-ben mindkét területen a vártnál nagyobb növekedés lehet.
Piaci elemzők azt mérlegelik, mekkora esély van rá, hogy a jegybank a közeljövőben újabb gazdaságélénkítő lépéseket jelent be. Az olajárak nemzetközi csökkenése lassítja a fogyasztói árak növekedését, és többen arra számítanak, hogy ez lépéskényszerbe hozza a japán központi bankot.
A bank kamatdöntő ülése után kiadott közlemény szerint az infláció csökkenését okozó hatások csak ideiglenesek, a gazdasági növekedés miatt hosszabbtávon gyorsul a fogyasztói árak emelkedése. A jegybank szerint 2015-ben érheti el a 2 százalékos célszámot az infláció.
A BOJ a lakossági fogyasztás terén lát némi gyengeséget, mert az egyes kategóriákban lassabban nőtt a vártnál.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Magyar fiatalok diadala a rák felett: erre senki nem számított
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az