A felhatalmazás öt évre szól, és a tőkeemelés legfeljebb 5 millió darab új részvény nyilvános vagy zártkörű forgalomba hozatalával valósulhat meg. A közgyűlés előtt szerepelt 500 millió forintos alaptőke-emelésre szóló felhatalmazás is. Ezt azonban a megjelent részvényesek többségének nem szavazatával elutasították, azzal, hogy a javaslatot az igazgatóságnak meg kell tárgyalnia a kötvénytulajdonosokkal, mielőtt végső döntéshozatalra a közgyűlés elé terjeszti. Az 50 millió forintos alaptőke-emelési javaslattal szemben korábban a társaság intézményi befektető hitelezői fogalmaztak meg 500 millió forintos alaptőke-emelési igényt a kötvénytulajdonosokkal folytatott előzetes egyeztetés során.
A közgyűlés elfogadta az E-Star 2011-es egyedi és konszolidált beszámolóját, valamint a csődeljáráshoz kapcsolódóan a 2012. november végi fordulónappal készített közbenső mérleget. A közbenső mérleg 21,1 milliárd forintos főösszeg és 910,7 millió forint árbevétel mellett 1,78 milliárd forint mérleg szerinti veszteséget mutat.
Az E-Star december elején jelentette be, hogy csődvédelmet kért, mert nem tudott határidőre eleget tenni a kötvénykibocsátásból származó fizetési kötelezettségeinek. A Fővárosi Törvényszék december 13-án rendelte el a csődeljárást. A társaság február 4-ére csődegyezségi tárgyalást hívott össze.
A számos magyarországi, valamint romániai önkormányzat számára hőszolgáltatást végző E-Star részvényei a Budapesti Értéktőzsde B-kategóriájában forognak. A papírok csütörtök délután 192 forintot értek, árfolyamuk 6 forinttal, 3 százalékkal csökkent az előző napi záróárhoz képest. Az elmúlt egy évben a legmagasabb árfolyamuk 5040, a legalacsonyabb 160 forint volt.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Megkeserítheti a nyugdíjas éveket ez a betegség, ha nem ismerik fel időben
A számok nem hazudnak: így vásároltak a magyarok az ünnepek előtt
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat