Jeff Immelt 16 év után július végén válik meg vezérigazgatói poszttól. A 61 éves Immelt december végéig az igazgatótanács elnöke marad, majd a jövő évtől ezt a posztot is átveszi John Flannery. A General Electric árfolyama csaknem 3,5 százalékos pluszban állt a hétfői New York-i tőzsdenyitás előtti elektronikus kereskedésben - írja az MTI.
Immelt irányítása alatt vált meg a General Electric pénzügyi üzletágától, a GE Capitaltől, és ezzel a feldolgozóipar lett a cég fő tevékenységi köre. Jeff Immelt irányítása alatt vásárolta meg a GE a francia Alstom erőművi és áramelosztó berendezéseket gyártó üzletágát, valamint a Baker Hughes olajkitermelési szolgáltató vállalatot.
Kapcsolódó
A vezérigazgató sikeresen vezette a céget a pénzügyi válság idején, miközben nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy az új technológiák piacán is megjelenjen a GE, így például a digitális technológia révén olyan termékek gyártása is beindult, mint a szenzorok és a szoftverek.
Mindezek ellenére, amióta Immelt 2001-ben átvette a GE irányítását, a cég árfolyama 29 százalékkal csökkent, míg az 500 vezető részvény S&P 500 indexének a mutatója eközben megduplázódott. Az 1878-ban alapított, globálisan 295 ezer embert foglalkoztató GE piaci tőkeértéke májusban 261,2 milliárd dollár volt. A világ 2000 legnagyobb cégét rangsoroló idei Forbes-listán a General Electric a 14. helyre ugrott előre a tavalyi 68. helyről.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Vége lehet Marine Le Pen karrierjének, az ügyészség drasztikus lépést sürget
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?
Mire készül Magyar Péter? Napokon belül bemutatja a Tisza Párt kormányprogramját
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta