A rubel pénteken is folytatódó gyengülését a kőolaj további árcsökkenése okozta. Reggel az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára - a csütörtöki zárószinthez képest - 0,25 százalékkal 63,52 dollárra csökkent. A nyugati féltekén irányadó WTI amerikai könnyűolajfajta ára pedig 0,8 százalékkal 59,47 dollárra süllyedt.
Oroszország exportjának mintegy kétharmadát adja az olaj- és földgáz kivitele, így az olajárak csökkenése jelentős hatást gyakorol az ország költségvetésére, kereskedelmi mérlegére.
Csütörtök késő estéhez képest péntek reggel a rubel 0,66 százalékkal 56,82-re, történelmi mélypontra gyengült a dollárral szemben.
Az orosz központi bank pénteken arról számolt be, hogy szerdán 197,44 millió dollárt, kedden 348 millió dollárt, hétfőn 400 millió dollárt, a múlt héten összesen 4,5 milliárd dollárt költött a november 10. óta szabadon lebegő rubel értékvesztésének megállítására.
A kereskedés kezdetén a rubelben számított MICEX-index 0,7 százalék, a dollárjegyzésű RTS-index pedig 2,7 százalék csökkenéssel kezdte a pénteki kereskedést.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Románc helyett átverés: Magyarországon is megjelentek a Tinder-csalók
Sokan azt hitték, hazudott a kormány a rezsivédelemről – mutatjuk a matekot