Vissza nem térítendő támogatást nyert a PannErgy Nyrt. leányvállalata a Kuala Kft., az Új Széchenyi Terv keretében - jelentette be a tőzsdei társaság a BÉT honlapján. A Kuala Kft. a Geotermia, szaktudás a gazdaság Szolgálatában" című pályázatára 309 447 418 forintot kaphat a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) honlapján található információk alapján. A kétlépcsős pályázati modell első fázisában szereplő projekt keretén belül a kutatófúrás lemélyítése mellett, lezajlottak a pályázatban szereplő projekt második fázisának előkészítő munkálatai is. A társaság a döntésről még várja a hivatalos tájékoztatást.
A Pannergy most már jól láthatóan ügyesen vesz részt a tevékenységéhez kapcsolódó pályázatokon. Szeptember végén ugyanis egymilliárd forint támogatást nyert el a PannErgy leányvállalata, a Miskolci Geotermia Zrt. A cég a Gazdasági és társadalmi megújulás Miskolcon elnevezésű kétlépcsős pályázatának második részét is elnyerte a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségnél. (NFÜ). A Miskolci Geotermia Zrt. a kétlépcsős pályázati modell első fázisában, 2011 februárjában 316 millió forint támogatást nyert a kutatófúrásaihoz és egyéb előkészítő tevékenységekhez. A most megnyert pénzzel a Kistokaj térségében megvalósuló geotermikus projektet valósíthatják meg.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Alfatrader - általános szöveg
Ha forex, akkor AlfaTrader. Magyar ügyfélszolgálat, angol befektetési számla biztonsága.
Ügyfeleknek VIP TraderSzoba tagság.
A cikk a CEMP cégcsoport szolgáltatását is népszerűsíti.
Legolvasottabb
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
Amerika és Ukrajna bekeményített: felszólították Putyint, hogy végre lépjen a béke ügyében
Nem is gondolnák az autósok, hogy ezzel félmilliárd forint maradt a zsebükben