EURHUF
Egyelőre megtorpanni látszott a forint lendülete, miután a nyári kereskedés állóvizét a devizahitel-szerződések utólagos módosításának lehetőségét meglebegtető kormányzati komment kavarhatta fel, szerdán délelőtt. Mindemellett a piacok feszülten várják a Fed elnökének délutáni, kongresszusi meghallgatását, miután a jegybanki eszközvásárlások estleges fenntartása-, illetve a vártnál későbbi kivezetésének lehetősége alighanem ismét fokozná a kockázatvállalási kedvet a piacokon; míg a többlet-likviditás és a laza monetáris kondíciók együttese rövid távon továbbra is vonzóvá tehetné a hazai fizetőeszközt a nemzetközi befektetők számára.
Bár a technikai kép alapján a középtávú, emelkedő trendvonal, valamint a 290-es szint által határolt támasz-zóna jelenthetne akadályt a további forinterősödés számára; míg a jelenlegi szintekről felfelé mozdulva el, a következő fontos ellenállást a 300-as szint jelenthetné az EURHUF jegyzésének.

A technikai elemzés teljes szövege az alábbi linkre kattintva érhető el.
Devizapárokkal kereskedne? Szívesen elmélyítené meglévő tudását?
A jobb oldali mező kitöltését követően, a feliratkozásra kattintva munkatársaink felveszik önnel a kapcsolatot.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Magyar fiatalok diadala a rák felett: erre senki nem számított
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az