A Fővárosi Törvényszék másodfokú döntésével decemberben megsemmisítette a Budapest Bank 2007-ben megkötött lakossági hitelszerződését. Az ítélet megváltoztatta az elsőfokon hozott döntést, és teljes mértékben az adós felperesnek adott igazat.
A törvényszék szerint a bank elmulasztotta a törlesztőrészletek feltüntetését az eredeti szerződésben. A szerződéskötés időpontjában hatályos hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló törvény szerint viszont érvénytelen és semmis az a fogyasztási, illetve lakossági kölcsönről szóló megállapodás, amelyben nem rögzítették a havonta fizetendő részletek számát, összegét, és a törlesztések időpontját.
A bíróság szerint a rendelkezés azzal a céllal született, hogy megvédje a fogyasztókat, és hogy kötelezően a rendelkezésükre álljon minden szükséges adat a fizetési kötelezettségek teljesítéséhez.
A bank azzal érvelt, hogy a részletek feltüntetése azért hiányzott a szerződésből, mert a változó körülmények miatt nem lehetett előre egzakt módon kiszámolni. A bíróság ezt nem fogadta el, leszögezve: nem volt akadálya annak, hogy a pénzintézet meghatározzon egy törlesztő részletet azzal a kikötéssel, hogy bizonyos feltételek mellett az összeg változhat.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Már kilencszer megígérték, most végre pénzt kap a sárbogárdi mentőállomás
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A Semmelweis Egyetem figyelmeztet: a túl sok fehérje komoly bajt is okozhat
Valami baj van az egyik nagy magyarországi banknál, akadoznak a szolgáltatások