A jelek szerint kezd beérni az eredménye a hatékonyságjavító intézkedéseknek és a csoport karcsúsításának a használt autó kereskedő cégnél, az AAA Autonál. A társaság közleménye szerint tavaly 35 százalékos forgalom növekedés mellett üzleti eredményük 80 százalékos növekedését tudták elérni, ezzel árbevételük 276 millió, üzemi eredményük 21,9 millió euróra bővült. A nettó profit duplázódott, 10,3 millió euró volt 2011-ben.
James Denny, a társaság legnagyobb tulajdonosa és vezetője szerint a tavalyi év kedvező eredményei elsősorban a válság nyomán életbe léptetett hatékonyságjavító intézkedéseknek volt köszönhető. Idén a tavalyinál magasabb profitot vár. Mivel tapasztalataik szerint a fogyasztók sokkal nyugodtabbak és megfontoltabbak, mint akár a válság alatt, vagy azt megelőzően, a jelenlegi gazdasági nehézségek nem fognak a régióban számottevő visszaesést eredményezni a használt autó piacon, mindössze stagnálásra számítanak. A forgalom bővülését elsősorban a frissen megnyitott új telepekről várják, s nem számolnak jelentős, mindössze 5 százalékos bővüléssel, ez nagyjából 20 százalékos nettó eredménynövekedést tenne lehetővé számításai szerint.
A cég négy év után először tavaly nyitott új telephelyet Csehországban, idén februárban Csehországban és Szlovákiában nyitottak két újabbat, s tavaly szeptemberben végre hosszú előkészítés után megjelentek az orosz piacon is.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Ilyen arcátültetést sem látott még a világ
Az egyik kerület megunta: vásárolnak egy hókotrót